Barion Pixel

Az ország visszasírja a Gyurcsány-kormány alatti benzinárat

2018.07.04.
tankolás
Az ország visszasírja a Gyurcsány-kormány alatti benzinárat
Egy újabb 7 forintos emelés után ismét 400 Ft felett jár a benzinár. Áder János 2004-ben ellenzékben még azt követelte, hogy “a kormány 250 forintos értéken fagyassza be a benzin árát, mert ha ez nem történik meg, az azt jelenti, hogy a kormány továbbra is nyerészkedik az embereken. Ha meg azok a jóslatok igaznak bizonyulnak, hogy a benzin ára esetleg eléri majd a 300 forintot, annak összes következményéért a koalíciónak kell vállalnia a felelősséget.” A Fideszt láthatóan egy pillanatig sem zavarja, hogy most több, mint másfélszer annyiba kerül a benzin, mint amekkora benzinárat ellenzékben követelt.
A Demokratikus Koalíció szerint az ország visszasírja a Gyurcsány-kormány alatti benzinárat, amelynek a Fidesz akkor a befagyasztását követelte. A DK szerint az egész ország megfizeti, hogy Orbánék átverték az embereket: a magas benzinár látszani fog a boltok polcain is; a megnövekedett szállítási költségeket is az emberek fogják megfizetni a bevásárláskor. A DK szerint minden magyar családnak súlyos tízezreibe kerül, hogy a Fidesz éppen olyan felelőtlen kormányon, mint amilyen ellenzékben volt.
Molnár Csaba
ügyvezető alelnök
DK
RSS