Barion Pixel

A DK feljelentést tesz a „felújított” metrószerelvények ügyében

2018.07.01.

hármas metró

A DK feljelentést tesz a „felújított” metrószerelvények ügyében

A metró szerelvények felújításának ügye bűzlik a korrupciótól. A kormány kikötötte, hogy az e célra felvett hitel, csak felújításra használható. Új metrókocsik beszerzésére kiírt tenderen ugyanis az orosz Metrovagonmas labdába sem rúghatott volna a nyugati szállítók mellett. Kezdettől élt is a gyanú, hogy az oroszok új kocsikat küldenek vissza, csak a csalárd pályázati kiírások miatt kell felújítottként föltüntetni őket. Később az elmélet megdőlni látszott, a kocsik ugyanis annyi műszaki hibát vonultattak föl, ami újak esetében lehetetlennek tűnt.

Egy hete viszont megtörtént a lebukás. Az interneten megjelent egy lerobbant metrókocsi egy nappal korábban, Moszkva környékén készült fényképe, amely pályaszáma szerint már felújítva visszaérkezett Magyarországra. A hozzánk érkezett kocsik tehát nem lehettek felújítottak, de újak sem: gyanú szerint raktáron lévő, régebben gyártott szerelvényekről van szó, amelyeket a megrendelő  a műszaki hibák miatt nem vett át.

A Demokratikus Koalíció ezért feljelentést tesz csalás, vesztegetés, hivatali visszaélés és hűtlen kezelés gyanújával. Minthogy pedig a hamis tenderrel uniós cégek piacra jutását akadályozták meg, ami az Európai Unió versenyszabályaiba ütközik, bejelentést tesz az Európai Bizottságnál és az OLAF-nál, az EU csalás elleni hivatalánál is – amitől több eredményt is vár, mint a legfőbb ügyész vizsgálatától.

 

Gy Németh Erzsébet

a Fővárosi Közgyűlés képviselője (DK)

RSS