Barion Pixel

A DK a költségvetés visszavonását követeli

2018.06.29.

shutterstock_286221077

A DK a költségvetés visszavonását követeli

A költségvetés lezárult általános vitája megerősítette a Demokratikus Koalíció korábbi álláspontját: a tervezet nem csak elfogadhatatlan, de módosító indítványokkal nem is javítható. Nem igazodik az ország lehetőségeihez és szükségleteihez, a romokban heverő egészségügy és oktatás nem csak alulfinanszírozott marad, de az előirányzatok emelkedése még a tervezett inflációval sem tart lépést, így helyezetük tovább romlik. A cafetéria-rendszer átalakításával a tervezett béremelkedések jelenős részét visszaveszik. A költségvetés mind az idei, mind a jövő évre 312 forint alatti euróval számol, miközben az árfolyam már ma áttörte a 330-as szintet. Hasonlóan irreális az olajár, amivel az idei és a jövő évre számol. Az infláció így a tervezettnél jóval magasabb, 3% fölötti lesz. A tervezet tehát nem felel meg a stabilitási törvénynek, amely 3% fölötti növekedés és infláció esetére különleges szabályokat ír elő. Végül az úgynevezett strukturális deficit nemhogy közelítené az EU előírta középtávú, 1,5%-os célt, de gyors ütemben távolodik tőle. A benyújtott költségvetés tehát megalapozatlan, nem szolgálja a polgárok érdekeit, és mind a hazai törvényeknek, mind a nemzetközi szabályoknak ellentmond. A DK követeli, hogy a kormány vonja vissza a tervezetet és ősszel nyújtson be új, reális költségvetést.  Varju László A Költségvetési Bizottság elnöke (DK)
RSS