Barion Pixel

A DK szolidáris a tudományos élet autonómiáját védelmező Akadémiával

2018.06.26.

magyar tudományos akadémia

A DK szolidáris a tudományos élet autonómiáját védelmező Akadémiával

Lovász László, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke nem volt hajlandó kézjegyével ellátni a 2019. évi költségvetés MTA-t érintő fejezetét. A szokás az, hogy a költségvetésnek a kormánytól független intézményekre vonatkozó fejezeteit az érintett intézmény vezetője is aláírja, mintegy ellenjegyzi. Az aláírás elmaradásának közjogi következménye nincs, ám a szóban forgó intézmény egyet nem értésének igen erős szimbolikus kifejezése.

Mint ismeretes, a költségvetés kormány által benyújtott tervezete elvonná a Magyar Tudományos Akadémia költségvetési forrásainak több mint kétharmadát. Az intézkedés kormányzati indokolása a Demokratikus Koalíció szerint álságos; a tudomány szempontjait semmivel sem szolgálja inkább, ha a kutatási pénzeket tudósok helyett bürokraták osztják el. Nem csak a lóláb, de az egész ló kilóg: a kormány ezúttal érdek nélkül, pusztán ideológiai-hatalmi megfontolásból árt, terve hézagtalanul illeszkedik a független szellemi műhelyeket csuklóztatni, megalázni és ellehetetleníteni, ezáltal pedig a minőséget lerombolni kívánó hagymázas kormányzati elgondolások sorába.

A DK szolidáris a tudomány védelmében föllépő Akadémiával és tisztelettel hajt fejet a tudós köztestület következetes magatartása előtt. A párt képviselői a parlamenti szavazás során támogatni fognak minden indítványt, ami a tudományos és szellemi élet szabadságát kívánja visszaadni. Gréczy Zsolt

OGY képviselő, frakciószóvivő

DK

 
RSS