Barion Pixel

Varju László a Költségvetési Bizottság elnöke Matolcsy meghallgatását kezdeményezi

2018.06.26.

matolcsy györgy

Varju László a Költségvetési Bizottság elnöke Matolcsy meghallgatását kezdeményezi

Hetek óta zuhanórepülésben van a forint. E pillanatban 326 forint az euró árfolyama, elemzők szerint azonban közel van a 330, és nem lehetetlen még ebben az évben a 340 forintos árfolyam sem. A Demokratikus Koalíció szerint mindennek igen súlyos következményei lesznek a magyar lakosságra nézve. Jelentősen megdrágul az import, minthogy pedig a magyar termékek importtartalma igen magas, ráadásul pedig az árfolyam emelkedése miatt dráguló üzemanyag a szállítást is költségesebbé teszi, ez szükségképpen az árak komoly emelkedésével jár. A drasztikus árfolyam-emelkedés a 2019. évi költségvetés megalkotását is befolyásolja, jelentős bizonytalanságot visz a költségvetési tervezésbe, ami viszont már az Országgyűlés hatásköre. Varju László, a Költségvetési Bizottság DK-s elnöke ezért indokoltnak tartja, hogy a Bizottság első kézből tájékozódjék a monetáris folyamatokról. Kezdeményezi ezért, hogy hívják meg az MNB elnökét, és kérjenek tőle információt az árfolyam várható alakulásáról, ennek a költségvetési politikára gyakorolt hatásáról és a Magyar Nemzeti Bank terveiről. A DK álláspontja szerint ezek minden magyarországi polgár érdeklődésére számot tartó kérdések, ezért reméli, hogy a jegybank elnöke eleget tesz a meghívásnak, és hogy meghallgatását a Bizottság Fideszes többsége sem fogja a szerdai ülésen kiszavazni a napirendből. DK Sajtóiroda
RSS