Barion Pixel

Két hónap elteltével sem derült ki, mennyi ajánlóívvel csalhatott a Fidesz

2018.06.22.

ajánlóív

Két hónap elteltével sem derült ki, mennyi ajánlóívvel csalhatott a Fidesz

A 2018-as választással kapcsolatos problémák közül még mindig tisztázatlan többek között az ajánlásgyűjtés kérdése. Több esetben találtak hamisított aláírásokat különböző pártok ívein - például elhunytak nevében is adtak ajánlást. Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnökének neve is szerepelt olyan íven, amit saját bevallása szerint biztos nem támogatott. Lévai Katalin és pártja, a Lendülettel Magyarországért Párt ellen is eljárás indult Zuglóban és  Budapest 05-ös számú választókerületében is, ahol a Fidesz és a Lendülettel párt jelöltjének, Bagyó Hildának ajánlóívein 341 azonos ajánló szerepel, ám a szignók ebben az esetben is eltérnek.  A Demokratikus Koalíció szerint több mint aggasztó, hogy négy hónappal az ajánlásgyűjtés és két hónappal a választás után még mindig nem derült ki semmi érdemleges a hamis ajánlásokkal kapcsolatban. Normális demokráciában a Fidesz jelöltjét is kizárták volna ezekben az esetekben, hiszen csak akkor egyezhettek volna ilyen feltűnően az ajánlások - még sorrendben is - ha mindkét érintett párt tudott a csalásról. A DK úgy látja, csak az nem akarja érdemben kivizsgálni a csalásokat, aki ezeknek a nyertese, így értjük a fideszes pártállam tétlenségét.
RSS