Barion Pixel

Közlemény: Tiltakozunk a Jobbik újabb kirekesztő intézkedési terve ellen

2015.05.06.
Asebian_petrovszki_20140418 Demokratikus Koalíció tiltakozik a Jobbik által tervezett, az emberi jogokat és az LMBTQ-közösség tagjainak életét semmibe vevő, őket kirekesztő intézkedési terve ellen. Ismét bebizonyosodott, hogy a Jobbik egy szélsőséges, emberellenes csoport, amely azért törekszik a hatalom megszerzésére, hogy utána sok százezer magyar ember életét nehezítse meg, vagy kifejezetten őket üldözze. A szélsőjobboldali Jobbik egyik országgyűlési képviselője, a párt alelnöke, Apáti István nyilatkozott a korábban Hitler születésnapját megünneplő N1 televíziónak. A kormánypártoktól és a Jobbiktól szokásos homofób mondatok mellett a képviselő bemutatta a Jobbik újabb kirekesztő javaslatcsomagját. Apáti úr kifejtette, hogy a Jobbik be fogja tiltani a melegfelvonulásokat azzal az indokkal, hogy "heteroszexuálisok sem szoktak felvonulni", következő intézkedésként pedig kitiltaná a melegeket a "világörökség részét képező budapesti főterekről". A DK a leghatározottabban elítél mindenféle kisebbség elleni hangulatkeltést, és fellép minden olyan esetben, amikor az emberi jogokat érezzük veszélyben. A DK megalakulása óta igyekszik felhívni a figyelmet az LMBTQ-közösség tagjainak sok szempontból hátrányos megkülönböztetésére, az őket érő diszkriminációra, a továbbra is létező jogegyenlőtlenségre. Ébredjünk fel, a cukiságkampány véget ért, láthatjuk a Jobbik igazi arcát!  

Sebián-Petrovszki László DK LMBTQ Munkacsoport vezetője pártigazgató

RSS