Barion Pixel

A Fidesz milliárdosai is milliós luxusfizetéseket vesznek fel

2018.06.17.

schmidt mária

A Fidesz milliárdosai is milliós luxusfizetéseket vesznek fel

A nyugatifeny.hu vette észre, hogy Schmidt Mária fideszes politikus 2016-ban még 32 millió forintot, 2017-ben pedig már 47 millió forintot keresett a Terror Háza Múzeum vezetőjeként. Schmidt Mária úgy vette fel a nem mindennapi, havi 4 milliós luxusfizetését, hogy közben ő a leggazdagabb nő Magyarországon, a családja vagyona 38 milliárd forint. Emlékezetes, hogy Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök vagyona csak a töredéke ennek, mégis minden hónapban jótékony célokra ajánlotta fel a fizetését. Hozzá hasonlóan járt el Bajnai Gordon is, aki jelképes, havi 1 forintos fizetésért volt miniszterelnök. De köztudott, hogy már Széchenyi István is birtokai egy évi jövedelmét ajánlotta fel a Magyar Tudományos Akadémia megalapítására. Ma nem a Széchenyik korát éljük. A Demokratikus Koalíció szégyenletesnek tartja, hogy az Orbán-rendszer milliárdosai is többmilliós luxusfizetéseket vesznek fel a közösből, miközben eszük ágában sincs adakozni. Az Orbán-kormány se nem nemzeti, se nem keresztény; nekik Magyarország nem az első, hanem az utolsó. A DK hisz abban, hogy több felelősség kell fent, hogy több lehetőség legyen lent: az igazi államférfiak és felelős vezetők felajánlanák a fizetésüket jótékony célokra. Az Orbán-rendszerben ezt a milliárdosok sem teszik meg. Rónai Sándor szóvivő DK
RSS