Barion Pixel

Ami a Költségvetési Bizottság üléséből kimaradt

2018.06.04.

mtva székház

Ami a Költségvetési Bizottság üléséből kimaradt

A Költségvetési Bizottság ma megtárgyalta a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 2017. évi zárszámadását. A bizottság ugyan számszaki szempontból vizsgálta a javaslatot, ám a törvényjavaslattal nem az a gond, hogy a bevételek és kiadások összege helyesen van-e feltüntetve, hanem, hogy mindezt mire költötték, és milyen eredménnyel. A Demokratikus Koalíció az NMHH 2017 évi gazdálkodása során túlköltés, súlyos összeférhetetlenség, politikai döntés által fölülírt szakmai szempontok nyomára bukkant, sőt, úgy tűnik, az elhíresült Microsoft-bortányból, amelyben a miniszterelnök veje is vastagon érintett volt, az NMHH sem maradt ki. A közszolgálatinak hazudott média pedig avaly 94 millárdba, azaz  minden magyar polgárnak 9400 forintjába került; ennyiért mosták az agyunkat, alapozták meg a Fidesz kampányát és szolgálták gátlástalanul a kormány választási propagandáját. A kormánypárti többség ellenében nem kerülhetett a bizottság napirendjére az Európai Bizottság kezdeményezte eljárás a költségvetési túl magas hiánya miatt.  Ez pedig megszorításokhoz vezet majd, hiszen nyilván nem Orbán rögeszméin, illetve a Család szemérmetlen gazdagodásának forrásain: az urizáláson, a kormány Várba költöztetésén, a stadionokon, vagy Mészáros Lőrinc gazdagodásán fognak spórolni. Gazdaságunk tehát a sikerpropaganda ellenére bajban van és a kormány a lakosság további sarcolására készül. Varju László a DK alelnöke, a Költségvetési Bizottság elnöke  
RSS