Barion Pixel

Közlemény: Lesújtó az anyák helyzete - Dél-Korea is családbarátabb a Fidesznél

2015.05.06.
niedermuller_20140418A Save The Children 2015-ös jelentése szerint Magyarország az anyák helyzete szempontjából az első 50 helyezettbe sem fért bele. A jelentés kiemeli az anyák és gyerekek magas halandóságát és a nők politikai képviseletének gyengeségét. Orbán Viktor és pártja voltak azok, akik a parlamentben leszavazták azt az európai egyezményt, amely megvédte volna a magyar a nőket a családon belüli erőszaktól. Hazánkban az is ismert tény, hogy az anyák sokkal nehezebben térnek vissza a munkaerőpiacra, mint Európában, hiszen az Orbán-kormány nem hajlandó érdemben segíteni a részmunkaidős állások létrejöttét. A kormány ezzel is csak tovább súlyosbítja a leterhelt családok és anyák problémáit. A magát családbarátnak beállító Orbán-kormány úton-útfélen azt hangoztatja, hogy az anyák támogatója, miközben a számok tükrében világosan látszik, hogy lesújtó helyzetbe taszította a magyar anyákat. Az Orbán-kormánynál eszerint még Kuba, Fehéroroszország és Dél-Korea is családbarátabb. A Demokratikus Koalíció szerint az Orbán-kormány bukása után kiemelten kell foglalkozni a magyar anyák helyzetével és a nők megfelelő képviseletével. A DK szerint az anyák helyzetéből is fakad, hogy az alacsony születésszám miatt elöregedőben van a magyar társadalom. A DK szerint ez továbbra is az egyik olyan legnagyobb, mindmáig megoldatlan probléma, amely alapvetően meghatározza országunk jövőjét.  

Niedermüller Péter alelnök DK

RSS