Barion Pixel

Az Alkotmánybíróság már a látszatra sem ad a Fidesz kiszolgálása közben

2018.05.03.

alkotmánybíróság határozatai

Az Alkotmánybíróság már a látszatra sem ad a Fidesz kiszolgálása közben

Hiába bírságolta meg a Kúria Cser-Palkovics Andrást, Székesfehérvár fideszes polgármesterét azért, mert a körzete fideszes országgyűlési képviselőjelöltje mellett kampányolt, az Alkotmánybíróság megsemmisítette a Kúria döntését. Amikor a Kúria egy, a választás tisztaságát sértő plakát miatt marasztalta el a Fideszt, mert a plakátja tartalma összemosódott a kormány kommunikációjával, az AB akkor is a Fidesz oldalára állt, felülbrálva a Kúriát.

A Demokratikus Koalíció szerint az Alkotmánybíróság már a látszatra sem ad a Fidesz kiszolgálása közben. A DK szerint az AB nem a hatalmat korlátozza a jog védelmében - ahogy az a feladata lenne - hanem elvtelenül kiszolgálja Orbán Viktor akaratát, lábbal tiporva az egykori jogállam romjain. A DK szerint az Alkotmánybíróság, ha előbb nem, a kampányban és az utóbbi napokban bebizonyította, hogy ugyanolyan díszlete csak a fideszes pártállamnak, mint az ügyészség, az Állami Számvevőszék, vagy a választási bizottság.

 

Molnár Csaba

ügyvezető alelnök

DK

RSS