Barion Pixel

A DK szerint a kisgyermekeseket és a gyermeküket egyedül nevelőket nem szabad kilakoltatni!

2018.05.02.

szomorú család

A DK szerint a kisgyermekeseket és a gyermeküket egyedül nevelőket nem szabad kilakoltatni!

Budapest, 2018. május 2., szerda (MTI) - A kilakoltatási moratórium lejártával összefüggésben a Demokratikus Koalíció arra hívja fel a figyelmet, hogy a kisgyermekes családokat és gyermeküket egyedül nevelő szülőket nem szabad kilakoltatni. A párt helyettes szóvivője szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján elmondta, hogy április végén járt le a kilakoltatási moratórium.  Rónai Sándor úgy fogalmazott: a Fidesz kormányzása alatt minden évben 3-4 ezer család kerül az utcára és valószínűleg most is ugyanez várható.  Az Orbán-kormány nemcsak kisemmizte és elárulta ezeket az embereket, hanem át is verte, hiszen a kampány miatt meghosszabbították a kilakoltatási moratóriumot - jelentette ki a politikus. Most, a választások után már nem számítanak a családok, a következő napokban sokaknak el kell hagyniuk az otthonaikat - tette hozzá. A helyettes szóvivőtől megkérdezték, van-e információjuk arról, hogy valóban megkezdődnek a kilakoltatások, aki erre azt felelte, hogy lejárt a moratórium és semmilyen olyan információt nem kaptak, hogy annak határidejét kitolnák. Hozzátette, szerintük az önkormányzatokra "fogják bízni" a kilakoltatásokat. bnd \ bdó \ hgp MTI 2018. május 2., szerda 12:47
RSS