Barion Pixel

Gyurcsány Ferenc lesz a DK frakcióvezetője

2018.04.26.
[caption id="attachment_9463" align="alignnone" width="745"]Fotó: Ajpek Orsi (index.hu) Fotó: Ajpek Orsi (index.hu)[/caption]
Gyurcsány Ferenc lesz a DK frakcióvezetője
    Budapest, 2018. április 26., csütörtök (MTI) - Gyurcsány Ferenc pártelnök vezeti majd a Demokratikus Koalíció (DK) parlamenti képviselőcsoportját, a helyettese Vadai Ágnes lesz.
    A frakció csütörtöki alakuló ülése után tartott budapesti sajtótájékoztatón Gréczy Zsolt, a DK szóvivője azt mondta: álláspontjuk nem változott, a választást továbbra sem tekintik sem szabadnak, sem tisztességesnek, de megalakították kilenctagú képviselőcsoportjukat. Az ellenzéki politikus ezt azzal indokolta, hogy "az önkénnyel szembeni harcban" minden eszközre szükségük van.
    A DK a neki járó bizottsági helyeket úgy osztja el, hogy Arató Gergelyt az Országgyűlés jegyzőjének, Varju Lászlót a költségvetési bizottság elnökének, Vadai Ágnest a honvédelmi bizottság alelnökének, Oláh Lajost pedig az európai ügyek bizottsága alelnökének jelöli.
    A megválasztott képviselő kiemelte, hogy az új parlamenti struktúráról született megállapodást nem írják alá; záradékkal akarják ellátni, amelynek szövegét később ismertetik.
    A szóvivő arra is kitért, hogy nem látnak olyan biztonsági kockázatot, amely miatt az Országgyűlés alakuló ülésének napján le kellene zárni a Kossuth teret.
    Gréczy Zsoltot a sajtótájékoztatón szembesítették Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester mondataival, amelyek szerint Gyurcsány Ferenc 2010 előtti kormányzása miatt a Demokratikus Koalíció nem lesz képes 6-8 százalékosnál nagyobbra nőni. A szóvivő azt felelte, érez némi ellentmondást, mert a polgármester korábban több körzetben is arra buzdította a választókat, hogy szavazzanak a DK jelöltjeire.
MTI 2018. április 26.,
RSS