Barion Pixel

Sajtótájékoztató: Helyi népszavazást szeretne a Mecsekbe tervezett atomtemetőről a DK

2015.05.05.
MolnárCsaba_Sajttáj_TerézA Demokratikus Koalíció kezdeményezi, hogy Pécsett tartsanak helyi népszavazást a várostól körülbelül nyolc kilométerre tervezett atomtemető ügyében - jelentette be a párt ügyvezető alelnöke keddi, budapesti sajtótájékoztatóján. Molnár Csaba azt mondta, a kormány folytatja az építkezést a Mecsekben, amelynek végén elkészül az erősen sugárzó anyagok elhelyezésére szánt atomtemető. Hozzátette, néhány hónapja olyan törvénymódosítást hajtottak végre, hogy csak a tervezett atomtemető közvetlen környezetében, egy nagyon kicsi, mintegy százméteres sávon belül kell kikérni az emberek véleményét és elvégezni a környezeti hatástanulmányokat. Az EP-képviselő szerint ez elenyészően kicsi terület. Molnár Csaba emlékeztetett arra, hogy a DK korábban már az Európai Bizottsághoz fordult azt kérve, vizsgálják meg, hogy elfogadható-e, ha csak ekkora körzetben mérik fel a kockázatokat. (MTI)
RSS