Barion Pixel

A Fidesz rátámad a független önkormányzatokra

2018.04.21.

ász

A Fidesz rátámad a független önkormányzatokra

  Tegnapi hír, hogy a Fidesz által kézi vezérelt Állami Számvevőszék felfüggesztené több független önkormányzat, köztük Veresegyház állami támogatását. A Demokratikus Koalíció emlékeztet arra, hogy a Fidesz minden ciklusban következetesen rátámad Veresegyházra. 2010-ben bíróság elé hurcolták a város polgármesterét, 2015-ben megakadályozták, hogy Pásztor Béla polgármester 50 éves munkáját díszpolgári címmel ismerjék el, 2017-ben brutálisan magas szolidaritási hozzájárulásra kötelezték a települést. Most pedig, két héttel azután, hogy a Fidesz képviselőjelöltje kampányában még Pásztor Béla polgármester hangját használta fel, a fideszes ÁSZ-szal lehetetlenítenék el a települést, elvonva tőle az állami támogatást. A Fidesz szándéka világos: fel akarják számolni az önkormányzatiságot Magyarországon. El akarják lehetetleníteni az önkormányzatokat, különösen azokat, ahol nem az ő pártkatonáik vannak hatalmon, hanem tisztességes ellenzéki vagy független politikusok irányítják a helyhatóságot. A DK egyeztetést kezdeményez a helyi civil szervezetekkel, és ellenzéki pártokkal,hogy sikerüljön gátat szabni a Fidesz önkormányzatokat sújtó ámokfutásának, a fideszes önkormányzatokban pedig megálljt parancsolni a korrupciónak. Rónai Sándor a DK Pest megye 5. sz. választókerületi. szervezetének elnöke a DK helyettes szóvivője
RSS