A Holokauszt Magyarországi Emléknapjára
„…mi, akik azt a nyelvet beszéljük, amelyen a Sorstalanság íródott, nem végeztük el azt a szellemi, morális munkát, szembenézést, amelyet a Sorstalanság tárgya minden emberre, minden emberi közösségre rárótt. Evvel mi még tartozunk, nem a világnak, nem az Európa Klubnak, hanem magunknak.” – írta volt Esterházy Péter 2002-ben. Ez a szembenézés mindenekelőtt emlékezést jelent. Emlékezést nem csak arra a 74 évvel ezelőtti napra, amikor az első gettók létesültek Magyarországon, hanem az előzményekre is. Hogy akkor is annak méricskélésével kezdődött, hogy ki a „magunkfajta” és ki a „magukfajta”. Hogy akkor is a „magukfajták” listázásával és e listák terjesztésével folytatódott. Hogy akkor is törvények születtek arról, hogy a „magukfajták” kötelesek jól láthatóan megjelölni, megkülönböztetni saját magukat a „magunkfajtáktól”. Hogy a „magukfajták” közül nem kevesen szegődtek a „magunkfajták” szolgálatába, azt remélve, hogy így megúszhatják. Hogy hiábavaló volt az árulás, mert ugyanaz a sors várt rájuk is, mint a többiekre. A Demokratikus Koalíció, amikor megrendülten hajt fejet több mint félmillió zsidó vagy annak bélyegzett honfitársunk emléke előtt, arra figyelmeztet, hogy máris túl messzire jutottunk azon az úton, amelynek végen a gettók, vagonok és megsemmisítő táborok állnak. Vissza kell fordulnunk, mielőbb. Gyurcsány Ferenc elnök Niedermüller Péter alelnök Demokratikus Koalíció
