Barion Pixel

Kapuzárás előtti pánik az uniós források odaítélésénél

2018.04.06.

1235875_orban-viikror-mti

Kapuzárás előtti pánik az uniós források odaítélésénél

A Fidesz a kormány bukására készül. Számos egyéb jel mellett erre utal a 2013-2020 közötti uniós támogatások sorsa is. A kormány nem csak készül a padlás teljes lesöprésére, de döntő részével már végzett is. A hétéves időszakra szánt 8900 milliárdos támogatás csaknem egészére már kötelezettséget vállalt, és még a tavasz folyamán megszületik a döntés a megmaradt 700 milliárdról is. Orbán tehát egyetlen eurocentet sem akar a kasszában hagyni. Árulkodó jel ez: eszerint már maga sem hiszi, hogy a választás után is folytathatják a lopást. Minthogy pedig a kormány a nyilvánosságra kerülőknél sokkal pontosabb és részletesebb közvélemény-kutatásokat tud készíttetni, bízhatunk abban, hogy balsejtelme éppúgy beigazolódik, mint a hódmezővásárhelyi választás esetében, ahol a Fidesz mind kétségbeesettebb akciói szintén azt mutatták, hogy előre látták a végkifejletet. A Demokratikus Koalíció csöndes elégedettséggel figyeli a kormány kétségbeesett kapkodását. Az új, demokratikus kormány pedig a törvény erejével visszaveszi az EU-támogatásokkal a kedvezményezetteket és a döntéshozókat egyaránt, annak gyaníthatóan nem csekély ellopott részét pedig visszaveszi. Gréczy Zsolt szóvivő DK
RSS