Barion Pixel

Közlemény: A magyar kormány katonákat küldene az Iszlám Állam ellen?

2015.02.25.
vadai_20140418Az elmúlt hetekben a magyar kormány tagjai és kormánypárti képviselők rendszeresen beszéltek az Iszlám Állam elleni hadműveletben való magyar katonai részvétel lehetőségéről, Szijjártó Péter és Németh Zsolt is homályos kijelentéseket tettek az ügyben. Bármilyen koalíciós hadműveletben való magyar részvételhez azonban kétharmados parlamenti többség és magas társadalmi támogatottság szükséges. A magyar kormány mindeddig semmilyen tájékoztatást nem adott az ügyben, az illetékes bizottságok pedig eddig nem foglalkoztak a kérdéssel. Az Országgyűlés Honvédelmi és Rendészeti Bizottságának lett volna lehetősége a kérdés megvitatására, amikor hétfőn kezdeményeztem az Iszlám Állam ügyének napirendre tűzését. Akkori javaslatomat a kormánypárti képviselők egyöntetűen lesöpörték, ezért ismételten benyújtottam, így azt a Honvédelmi és Rendészeti Bizottság holnap tudja tárgyalni. A magyar állampolgárok így végre megtudhatják: Orbánék hány katonát, hova, milyen feladatokra, milyen felszereléssel kívánnak küldeni és ez milyen nemzetbiztonsági kockázatot hordoz magában. A Demokratikus Koalíció szerint széleskörű tájékoztatás és vita nélkül ilyen magyar missziós tevékenység nem támogatható.  

Vadai Ágnes Országgyűlési képviselő Demokratikus Koalíció

RSS