Barion Pixel

Az ellenzék győzelme emberéletek ezreit mentheti meg évente

2018.04.03.

szülő és gyerekek a kórházban

Az ellenzék győzelme emberéletek ezreit mentheti meg évente

A daganatos megbetegedések esetében kulcsszerepe van az időnek. Minél hamarabb diagnosztizálják a betegséget és kezdik meg a kezelést, annál nagyobb az esély a gyógyulásra. Ehhez képest Magyarországon ma csak szakorvos kérhet diagnosztikai vizsgálatot, ami már önmagában indokolatlan késedelmet okoz, és megkezdéséhez további várakozásra van szükség a diagnosztikai eszközök alacsony száma miatt. A rák diagnosztizálása után pedig újabb két, két és fél hónapot kell várniuk a betegeknek a kezelés megkezdésére. Ez a többszörös, indokolatlan várakozás jelentős részben járul hozzá ahhoz, hogy nemzetközi összehasonlításban kiugróan magas a daganatos betegeink halálozási aránya. A Demokratikus Koalíció és a Szolidaritás tűrhetetlennek tartja, hogy emberek ezreinek kell meghalniuk évente csak azért, mert a Fidesz a gyógyításukra fordítható összegeket is ellopja, vagy Orbán rögeszméjébe, a stadionépítésbe fekteti. Az új, demokratikus kormány első hivatali napján döntést hoz a CT és MRI berendezések számának megduplázásáról, és további jelentős átcsoportosításokat hajt végre a költségvetésben, hogy belátható időn belül radikálisan csökkenjen mind a vizsgálatra, mind a kezelés megkezdésére történő várakozás időtartama. Dr. László Imre a DK egészségügyi kabinetvezetője, OGY. képviselőjelölt Somogy megye 1. sz. VK.
RSS