Barion Pixel

Gyurcsány: a rendszerváltozás óta elfeledett hatmillió embernek kell igazságot adni (+videó)

2015.05.01.
GyF_20150501A Demokratikus Koalíció szerint a rendszerváltozás óta eltelt huszonöt év legalább az ország kétharmadának adósa maradt, ezért ennek az "elfeledett hatmillió" embernek kell igazságot adni. A DK olyan programot készít, amely rájuk hívja fel a figyelmet, és amikor a párt kormányra kerül, ezek az emberek az ország tisztességesen megfizetett, megbecsült tagjai lesznek - mondta Gyurcsány Ferenc pártelnök a DK május elsejei rendezvényén a budapesti Városligetben, Az elfeledett hatmillió ember programja című elképzeléseiket ismertetve. Gyurcsány Ferenc azt mondta, ha méltóképpen akarjuk ünnepelni május elsejét, szeretnénk megteremteni a munka becsületét és sikeres részei akarunk lenni az európai nemzetek közösségének, akkor előfeltétel, hogy "Orbánnak és kormányának mennie kell". Szavai szerint a kormányon lévők minden nap ártanak hazánknak, ezért ha kell, minden nap elmondják, előrehozott választásokat akarnak. A pártelnök a rendszerváltozást nagyszerű történelmi teljesítménynek nevezte, de hangsúlyozta, hogy sok ember nem sikerként éli meg elmúlt huszonöt év nagyobbik részét. Kijelentette, hogy kormányra kerülve "nyakunkba fog szakadni" egy ország, amelyik "fáradt, csalódott és reménytelen". Hangsúlyozta, hogy 1956 és a rendszerváltozás között csaknem háromszorosára nőtt az emberek reáljövedelme, ami viszont azóta gyakorlatilag nem növekedett. Az állam által megállapított létminimum 93 ezer forint annyira elég, hogy ebből egy felnőtt enni, lakni tudjon. Eközben az állam szerint legális ennél kevesebbért, 67 ezer forintért napi nyolc órában dolgoztatni egy embert - emelte ki. Kormányra kerülésük után öt éven belül szeretnék elérni, hogy a minimálbér ne legyen kevesebb a mindenkori létminimumnál - mondta. Hozzátette, ezt úgy kell megtenni, hogy az ország működőképes maradjon. Nem a vállalkozásokat akarják tönkretenni a magasabb bérrel, hanem azt akarják, hogy a vállalkozások és az állam tegyenek erőfeszítést arra, hogy mindenki emberhez méltó életet éljen és ha dolgozik, akkor fizessék meg - fogalmazott. Aki dolgoztat, az fizessen is - jelentette ki, hangsúlyozva, azt tapasztalja, sokan még a jogos bérüket sem kapják meg, arra hivatkozva, hogy rosszul megy az őket foglalkoztató cégnek. Emlékeztetett arra, hogy a cégek vezetői és tulajdonosai már jelenleg is teljes vagyonukkal felelnek a környezeti károkozásért. A DK részvételével létrejövő kormány megvalósítja majd, hogy a gazdasági társaságok vezetői és tulajdonosai teljes vagyonukkal, korlátlan mértékben feleljenek a munkásoknak járó bérért is - folytatta. "Számoljunk le a rezsihazugsággal és teremtsünk rezsiigazságot" - fogalmazott. Visszautalt arra, hogy miközben a rendszerváltozás óta a reáljövedelmek lényégében nem nőttek, a rezsiköltségek jelentősen magasabbak lettek. A kormány intézkedései miatt a magasabb jövedelműek többet kaptak, az alacsony jövedelműek kevesebbet, a közműszolgáltatók pedig tönkrementek - mondta. Az emberi élet minimumához szükséges legalapvetőbb javakhoz, némi vízhez és áramhoz mindenki ingyen jusson hozzá - javasolta. Gyurcsány Ferenc szerint "lopásra és gazemberségre épül ez a kormányzat", rokonok, haverok, bennfentesek gazdagodnak, miközben a többség belefárad a küzdelembe. A kabinet a legrosszabb ösztönökre játszva szeretné rávenni az embereket, hogy "zárják be" az országot; az élet urának és Istennek képzelik magukat, úgy gondolják, hogy ha "szerezhetnek három szavazatot", akkor szívesen napirendre veszik a halálbüntetést - fogalmazott. A DK elnöke kijelentette, hogy megfojtja az országot a korrupció. A politikai korrupció sokáig nem válogatott oldalak között, mértékben lehetett különbség, de ma már minőségben is van - mondta. Hozzátette, nincsen új Magyarország, amíg a törvényalkotók lopnak. Aki hozzányúl a közöshöz, aki önmagát gazdagítja, azzal szemben nem lesz megbocsátás - szögezte le. (MTI)   https://youtu.be/vfFG_Ib_cWM
RSS