Barion Pixel

Lebukott az elnök, lépjen vissza a Lendülettel Magyarországért “párt” minden jelöltje!

2018.03.08.
lévai

Lebukott az elnök, lépjen vissza a Lendülettel Magyarországért “párt” minden jelöltje!

Az Index írta meg, hogy nem indulhat Zuglóban az ellenzék további megosztására hivatott Lévai Katalin, a választások előtt létrehozott Lendülettel Magyarországért “párt” elnöke. Beigazolódott, hogy ténylegesen a Fidesz ügynökéről van szó, hiszen a helyi választási bizottság szerint Lévai ajánlásai a Fidesztől származnak, még a nevek sorrendje is stimmelt a Fidesz és Lévai ajánlásgyűjtő íveinek összehasonlításakor. A Demokratikus Koalíció - Szolidaritás szövetség felszólítja a Lendülettel Magyarországért párt összes jelöltjét, hogy lépjenek vissza! Maga az elnök lepleződött le, hogy csalással és a Fidesz segítségével akart elindulni, ezek után az összes jelöltnek vissza kell lépnie. A DK-Szolidaritás egyben felszólítja a választási szerveket, hogy haladéktalanul kezdjék meg a Lendülettel Magyarországért “párt” ajánlásainak tételes ellenőrzését! A DK a kormányváltás után egyesével fogja ellenőriztetni a kamupártok jelöltjeinek ajánlásait, aki pedig csalt, annak a bíróság előtt kell majd felelnie.   Gréczy Zsolt Szóvivő DK
RSS