Barion Pixel

Gyurcsány: Czeglédy Csabát is arra próbálják felhasználni a hatóságok, hogy ellenem valljon.

2018.03.06.
[caption id="attachment_9463" align="aligncenter" width="745"]Fotó: Ajpek Orsi (index.hu) Fotó: Ajpek Orsi (index.hu)[/caption]

Gyurcsány: Czeglédy Csabát is arra próbálják felhasználni a hatóságok, hogy ellenem valljon.

Budapest, 2018. március 6., kedd (MTI) – A Demokratikus Koalíció elnöke azt állítja, hogy pártja és Czeglédy Csaba között, az időnkénti ügyvédi tiszteletdíjakat leszámítva, nem volt és nem is lesz üzleti, gazdasági vagy pénzügyi kapcsolat.
Gyurcsány Ferenc keddi, budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy Czeglédy Csaba ügye a kormánypártok miatt vált politikai üggyé. A pártelnök úgy fogalmazott: “lényegében nem ismeri”, hogy Czeglédy Csaba üzletemberként mit tett, de a férfit egyébként “kitűnő, bátor” politikusnak tartja.
Az esetet elemezve azt is lehetségesnek nevezte, hogy, “most már sokadik gyanúsítottként” Czeglédy Csabát is arra próbálják felhasználni a hatóságok, hogy ellene valljon.
Czeglédy Csaba egy olyan ügy miatt került előzetes letartóztatásba, amellyel kapcsolatban az adóhatóság korábban semmit nem tudott bizonyítani ellene – emelte ki. Ehhez képest decemberben az OLAF Orbán Viktor veje ellen különösen nagy értékre elkövetett, bűnszövetségben megvalósított költségvetési csalás alapos gyanúját fogalmazta meg – tette hozzá. Az ügyészségnek viszont három hónap sem volt elég arra, hogy érdemi eljárást indítsanak – mondta a pártelnök.
Gyurcsány Ferenc azt feltételezte, hogy az Elios-ügyben az ügyészség nem igazságot akar szolgáltatni, hanem “mentőútvonalat” adni a miniszterelnöknek és vejének.
Egyúttal felhívta a figyelmet, hogy a friss sajtóhírek szerint Vácott 211 olyan, uniós pénzből felszerelt lámpát cseréltettek le az Elios-szal, amelyeket még nem lehetett volna. Ezért felszólította az ügyészséget, hogy intézkedjenek arról, hogy minden érintett önkormányzat hozza nyilvánosságra az Elios-ügyben született dokumentumokat.
Az Elios-ügyet elemezve Gyurcsány Ferenc azt mondta, hogy a rendszerváltozás óta miniszterelnök még nem került ilyen közel egy köztörvényes bűncselekményhez. “A miniszterelnök, Orbán Viktor, köztörvényes bűncselekmények megvalósításában tettestársként vesz részt” – ismertette álláspontját a politikus.
Másik témára áttérve felhívta a figyelmet, hogy a kormányfő kedden találkozik az Idősek Tanácsával. Lenne velük mit megbeszélnie, mert elvette a rendvédelmi dolgozók nyugdíjának jelentős részét és nem teljesítette a 13. illetve 14. havi nyugdíjakról szóló ígéretét – mondta.
Egyúttal reményét fejezte ki, hogy a választások előtt a nyugdíjasokat nem lehet megvásárolni tízezer forintnyi Erzsébet-utalvánnyal.
A választási kampányról beszélve azzal is meggyanúsította a Fideszt, hogy “egyértelmű, rossz szándékú, szervezett módon” segédkezik “kamupártok sokaságának létrehozásában” és indulásában. Emiatt azt követelte a Nemzeti Választási Bizottságtól, hogy tartalmilag is vizsgálják meg a “hálózattal nem rendelkező, soha nem ismert” pártok ajánlásait és csak akkor vegyék őket nyilvántartásba, ha bebizonyosodik, hogy nem éltek vissza a jogszabályokkal.
A DK a “létező” ellenzéki pártokkal viszont legkésőbb a választást megelőző napig meg akar állapodni az egyéni képviselőjelöltek koordinációjáról – ismertette álláspontjukat. Az ügyben megkeresték az LMP-t, de a hivatalos felkérésre még mindig nem kaptak érdemi választ – tette hozzá.
Gyurcsány Ferenc cáfolta az arról szóló sajtóhíreket, hogy az MSZP azt kérte, hagy tárgyalhasson az LMP-vel arról a 46 választókerületről, ahol a DK indít egyéni jelölteket. Ha az LMP ezekről a jelöltekről akar egyeztetni, azt a DK-val kell megtennie, mert ezt a jogot “soha nem fogjuk senkinek albérletbe adni” – szögezte le.
A pártelnököt szembesítették egy rádióinterjújának a sajtóban megjelent összefoglalójával, amely szerint azt mondta, hogy ha az ellenzék nyerne áprilisban, meg kellene ismételni a választást, mert az ellenzéki pártok képtelenek lennének megegyezni egymással. Gyurcsány Ferenc válaszul azt kérte a kérdésfeltevőtől, hogy “ha tőlem idéz, akkor tőlem idézzen, ne pedig a hirado.hu által barkácsolt összefoglalót hozza”.
Megkérdezték arról is, hogy korábban marhának nevezte a fideszes Budai Gyulát .”Hízelegtem neki, mert baromnak is hívhattam volna” – válaszolta. Az az ügyvéd, aki fiktív földbérleti szerződések ellenjegyzését vállalta, majd olyan képtelenségeket állít, hogy Czeglédy Csaba a DK pénztárosa, az örülhet neki, hogy ennyivel megúszta – tette hozzá.
MTI 2018. március 6
 
RSS