Barion Pixel

Gyurcsány: a DK azért dolgozik, hogy visszatérjen a jogszerűség Magyarországra

2018.03.05.

Gyurcsány Ferenc

 Gyurcsány: a DK azért dolgozik, hogy visszatérjen a jogszerűség Magyarországra

Szeged, 2018. március 5., hétfő (MTI) - A Demokratikus Koalíció (DK) és partnerei azért dolgoznak, hogy visszatérjen a jogszerűség, a tisztesség Magyarországra - jelentette ki a párt elnöke hétfőn Szegeden. Gyurcsány Ferenc a Szegedi Járásbíróság épülete előtt - ahol majd Czeglédy Csaba előzetes letartóztatása ügyében dönt a nyomozási bíró - tartott sajtótájékoztatóján elmondta, rend és igazságosság csak akkor lesz az országban, ha ez a "mérhetetlenül korrupt, alapvetően köztörvényes hatalom megbukik". A pártelnök úgy fogalmazott, "Orbán Viktor és pártja gyáva" mert a politikai küzdelmet azon kívüli eszközzel, az igazságszolgáltatással kívánja befolyásolni. Amikor arra próbálják rávenni Czeglédy Csabát, hogy hamisan tanúskodjon, bűncselekményt követnek el. Nem fog következmények nélkül maradni, hogy "Orbán átkozott rendszerével szemben küzdőket hamis tanúzással próbálják befeketíteni" - hangsúlyozta Gyurcsány Ferenc. Az új demokratikus kormány nem fogja megengedni, hogy "mindaz a gazemberség és jogtalanság, amit megtettek" következmények nélkül maradjon - mondta a politikus. Hozzátéve: ezek a következmények azonban jogszerűek és jogállamiak lesznek. Gyurcsány Ferenc kifejtette, bár Czeglédy Csaba látszólag egy köztörvényes büntetőügy, de a kormány és a kormánypárti sajtó ebből politikai kérdést csinált. Minden alap nélkül azt a hamis látszatot kívánják kelteni, hogy Czeglédy Csabának köze van a demokratikus pártok finanszírozásához, gyanúsítása mögött tiltott pártfinanszírozás is ott van.... MTI 2018. március 5.
RSS