Barion Pixel

Gyurcsány: április 8-a sokaknak egy kormány elleni népszavazás lesz

2018.02.28.
[caption id="attachment_9463" align="alignnone" width="745"]Fotó: Ajpek Orsi (index.hu) Fotó: Ajpek Orsi (index.hu)[/caption]

Gyurcsány: április 8-a sokaknak egy kormány elleni népszavazás lesz

Budapest, 2018. február 27., kedd (MTI) - Gyurcsány Ferenc szerint az április 8-i választás sokak szemében elsősorban egy Fidesz elleni népszavazás lesz. A Demokratikus Koalíció elnöke egy keddi, pesterzsébeti lakossági fórumon azt mondta, hogy a hétvégi, hódmezővásárhelyi polgármester-választás után az ellenzék okkal bizakodhat. Egyúttal viszont úgy látta, hogy Hódmezővásárhelyen a választók elsősorban a kormánypártok ellen szavaztak és sokak szemében az április 8-i választás is egy Fidesz elleni népszavazás lesz. Szerinte a választók egy része már nem a pártok politikai múltjával foglalkozik, csak az fontos nekik, hogy a jelenlegi kormánypártok 2014 után 2018-ban ne folytassák. A pártelnök kiemelte, hogy az új hódmezővásárhelyi polgármester, Márki-Zay Péter, konzervatív beállítottságú. Hangsúlyozta, hogy a konzervatív meggyőződésű demokratákat vitapartnernek tekintik, becsülik és velük együtt szeretnének működni. Nem akarnak kultúrharcot, nem az a bajuk a Fidesszel, hogy konzervatív párt, hanem az, hogy "tolvajok, gazemberek, nem demokraták, az országot tévútra vezetik" - fogalmazott. Ennek a választásnak a tétje az, hogy Orbán vagy Európa - jelentette ki. Nem lehet állandóan háborúzni a világgal, mert ez az ország már nagyon régen, Szent István idején Európát választotta, nem pedig a keleties, törzsies világot - tette hozzá. Negyven nap van a választásig, de a kormánypártnak nincs programja - fogalmazott a politikus. Az, hogy lopnak, a köztörvényes bűnözőknek jó program, de az ország vezetői számára elfogadhatatlan - tette hozzá, a közönség bekiabálásaira reagálva. A kormánypártok magabiztossága megkopott, Békementet szerveznek, amit a "mieink búcsúmenetnek" hívnak - fogalmazott. A választás nem lesz szabad és tisztességes, a szabályok is a kormányon lévőknek kedveznek, de ilyen körülmények között is meg lehet és meg is kell verni őket - jelentette ki. Az "újkereszténnyé vált Orbán Viktor új szentháromságot alkotott, Brüsszel, menekültek, Soros" - fogalmazott. A miniszterelnök nagyjából mindent ebben a térben próbál meg elhelyezni, de ezekből arra nem lehet választ kapni, hogy miért ilyenek az ország hétköznapjai - jelentette ki. Az egészségügy helyzetét bíráló Gyurcsány Ferenc leszögezte: a kabinet egy szót sem mondott eddig arról, hogy mit akar csinálni az ágazattal. Akinek van pénze, az európai szintű egészségügyi ellátást kaphat, de a többség ezt nem engedheti meg magának - közölte. Luxuskórházat építenek Dél-Budán, miközben sok orvos és nővér hiányzik az intézményekből és az emberek nem Soros Györgytől félnek, hanem attól, hogy kórházi fertőzésben fognak meghalni - mondta a pártelnök. Gyötrelmesen alacsonyak a bérek, sokan 80-90 ezer forintért dolgoznak, ezért törvényben kell rögzíteni, hogy a minimálbér nem lehet alacsonyabb a mindenkori létminimumnál - közölte. A nyolc éve változatlan mértékű családi pótlékot legalább harminc százalékkal kell megnövelni, a családi adókedvezményt pedig "egy ponton felül korlátozni kell" - ismertette véleményét. Az öregségi nyugdíjat nem fenyegeti közvetlen veszély, de az ötven körüliek bajban lehetnek, mert az elvett magán-nyugdíjpénztárak kifizetéseit a költségvetésnek kell majd teljesítenie - mondta Gyurcsány Ferenc. A pártelnök kérdésként vetette fel, hogy mi lenne, ha egy ideig nem ugyanolyan mértékben, hanem ugyanolyan összeggel emelnék a nyugdíjakat. Újra felül kell vizsgálni a járadékukat elveszítő rokkantnyugdíjasok valamint a nyugdíjba vonult had- és rendvédelmi dolgozók helyzetét - közölte. A lakossági fórumot egy pesterzsébeti művelődési központ rendezvénytermében tartották, ami a kezdésre mintegy háromnegyedéig telt meg.
RSS