Barion Pixel

A kormány a gyógyszertámogatáson spórol, hogy fussa a focira

2018.02.23.
[caption id="attachment_9303" align="aligncenter" width="745"]fotó: index.hu fotó: index.hu[/caption]

A kormány a gyógyszertámogatáson spórol, hogy fussa a focira

Tavaly 12 százalékkal kellett többet fizetnünk a gyógyszerekért, mint 2016-ban, a csak receptre kapható készítmények pedig ennél is jobban: 16,5 százalékkal drágultak. E-mögött azonban nem a gyógyszergyártók, hanem a kormány mohósága húzódik meg: a drágulás fő oka a gyógyszertámogatások 2011 óta tartó, tendenciózus csökkenése. 2010-ben a betegeknek a vényköteles gyógyszerek árának kevesebb, mint 40 százalékát kellett fizetniük, tavaly már több, mint a felét. Eközben a nyugdíjakat idén 3 százalékkal emelték, holott a gyógyszer a nyugdíjasok egyik fő kiadása. Orbán rendszere tehát az egyik kezével visszaveszi azt, amit a másikkal (nem saját jószántából, hanem törvényi kötelezettség alapján) adott, mert kell a pénz stadionokra, focicsapatok támogatásra és főleg a bűnszervezet tagjai zsebébe.

A Demokratikus Koalíció és a Szolidaritás szerint az új kormány már első munkanapján lépéseket tesz az egészségügy rendbetételére, később pedig kiszámítható és méltányos gyógyszertámogatási rendszert vezet be. Dr. László Imre egészségügyi kabinetvezető DK
RSS