Barion Pixel

A kormány nem titkolhatja, hány embert hagy megfagyni telente

2018.02.22.

fagyhalál

A kormány nem titkolhatja, hány embert hagy megfagyni telente

Féltve őrzött titokként kezeli a magyar állam, hogy telente hányan fagynak meg, illetve hűlnek ki a lakásukban a nem megfelelő fűtés miatt. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma harmadik éve, öt képviselői kérdésre sem hajlandó kiadni az adatokat és megtagadja a választ a rendőrség is, arra hivatkozva, hogy kezel ilyen adatokat.

A Demokratikus Koalíció és a Szolidaritás szerint a fagyhalált szenvedő emberek számát a kormány nem kezelheti a saját magántitkaként, ezért írásbeli kérdéssel fordul a miniszterhez. Jó hír persze, hogy a kormány legalább szégyelli, és ezért titkolja az adatokat, rossz hír viszont, hogy az ügyben nem csak nem mond, de nem is tesz semmit. Az, hogy emberek a nyílt utcán, főleg pedig a saját lakásukban meghalnak a hidegtől, a szociális ellátórendszer olyan mértékű hiányosságára utal, ami a XXI. század Európájában elfogadhatatlan, mert orvoslása kizárólag jóakarat kérdése, annak számottevő költségvetési kihatása nincs. A demokratikus kormány a hajléktalanság humánus kezelésével és az elengedhetetlenül szükséges energia térítésmentes szolgáltatásával a lehetséges minimumra szorítja az ilyen eseteket. Rónai Sándor helyettes szóvivő DK
RSS