Barion Pixel

A DK szerint az fizesse vissza a támogatást az EU-nak, aki csalt!

2018.02.14.
homolya róbert
A DK szerint az fizesse vissza a támogatást az EU-nak, aki csalt!
A módszer, amit Lázár János szerint kettesben találtak ki Tiborcz Istvánnal, a miniszterelnök vejével az uniós támogatások megdézsmálására, úgy tűnik, másnak is eszébe jutott.
Homolya Róbertnek, a fejlesztési minisztérium államtitkárának több beosztásában is döntő befolyása volt az uniós pályázatok elbírálására, miközben két cége is alvállalkozó volt egy közbeszerzési tanácsadással foglalkozó kft-nél. Ugyanúgy tehát, mint a Tiborcz-Lázár duó esetében: szoros volt az összefonódás a pályázat előkészítője és elbírálója között.
Homolya bagatellnek nevezte az ügyet. Tény, hogy az OLAF, az EU csalás elleni hivatala itt 3,3 milliárdot, tehát negyed annyit javasol visszafizettetni, mint Tiborczék esetében. A Demokratikus Koalíció és a Szolidaritás éppen ezért azt követeli, és a kormányváltás után érvényesíteni is fogja, hogy a pénzt ne az adófizetők, hanem magánvagyonából Homolya fizesse vissza.
Gréczy Zsolt
szóvivő, DK
RSS