Barion Pixel

A kormány szavazatokat akar vásárolni az egyházaknak adott támogatással

2018.02.05.

egyházi iskola

A kormány szavazatokat akar vásárolni az egyházaknak adott támogatással

Budapest, 2018. február 5., hétfő (MTI) - A Demokratikus Koalíció alelnöke szerint a kormány "szavazatokat akar vásárolni" azzal a 119 milliárd forintnyi támogatással, amelyet tavaly év végén ítéltek meg az egyházaknak.
Niedermüller Péter hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy emiatt az ország minden polgára 12 ezer forinttal volt kénytelen támogatni a "kiváltságos egyházakat és felekezeteket".
Az EP-képviselő feltűnőnek nevezte, hogy a támogatás 72 százalékát reformátusok kapták. El lehet gondolkozni, hogy azért, mert a miniszterelnök maga is reformátusnak vallja magát, de talán sokkal inkább azért, mert a Fidesz elsősorban a Jobbik szavazóiból szeretné bővíteni saját bázisát - fogalmazott. Hozzátette, hogy a református egyház híveinek körében ugyanis "igencsak visszhangra talált a Jobbik eredeti szellemisége". Arra a kérdésre, hogy ez utóbbi állítására van-e bizonyítéka, ifj. Hegedűs Lorántot és a lelkipásztornak a Jobbik képviselőjeként dolgozó feleségét említette példaként. További kérdésre azt mondta, hogy a Jobbik korábban sok támogatást kapott "helyi református szervezetektől", és volt, hogy a református egyház akár nyilatkozatban is kiállt a párt "szélsőjobboldali szellemisége" mellett.
Niedermüller Péer arra is külön kitért, hogy a támogatásból az Egységes Magyar Izraelita Hitközség is kapott 450 millió forintot. Így talán "kicsit jobban értjük azt", hogy a hitközség vezető rabbija, Köves Slomó "miért ajánlgatta szórólapon a választók figyelmébe" a kereszténydemokrata Hollik Istvánt - mondta az alelnök.
MTI 2018. február 5.,
RSS