Barion Pixel

Megkezdődött az ellenzéki aláírásgyűjtés a 3-as metró teljes akadálymentesítéséért

2018.02.05.

tarlós a hármas metró makettjével

Megkezdődött az ellenzéki aláírásgyűjtés a 3-as metró teljes akadálymentesítéséért

    Budapest, 2018. február 5., hétfő (MTI) - Kilenc ellenzéki párt hétfőn megkezdte az aláírásgyűjtést annak érdekében, hogy népszavazás dönthessen a felújítás alatt álló 3-as metró teljes értékű akadálymentesítéséről. A kezdeményezést az MSZP, a DK, az Együtt, a Liberálisok, az LMP, a Momentum és a Párbeszéd képviselői jelentették be Budapesten, sajtótájékoztatón.
    Horváth Csaba, a szocialisták fővárosi képviselője elmondta, a kerekes székesekért, nehezen közlekedőkért, a kismamákért, és az idősekért vetette fel a referendumot. Tarlós István főpolgármester ugyanis "túl arrogáns ahhoz, hogy beismerje, az akadálymentesítés egy fontos ügy, és túl gyáva ahhoz, hogy a kormánnyal harcoljon a budapestiek érdekében" - fogalmazott, megjegyezve: a fővárosiak átlagosan napi 20 milliárd forintos adóbefizetéseik után megérdemlik a teljes akadálymentesítést.
    Gy. Németh Erzsébet, a DK fővárosi képviselője hangsúlyozta, a főpolgármesternek az akadálymentesítés ügyében a nem törvényesen elhelyezett közterület-figyelő kamerák leszereléséhez hasonlóan kellene kiállnia a kormánnyal szemben, kikövetelve az ahhoz szükséges 20 milliárd forintot. Az ellenzéki politikus az akadálymentesítés fontosságának új szempontjaként említette, hogy a 3-as metró a váos egyik legbiztonságosabb óvóhelye egy esetleges katasztrófa esetén, amelynek elérését mindenkinek lehetővé kell tenni.
    Pataki Márton, az Együtt budapesti elnöke kijelentette, Tarlós István nem védekezhet azzal, hogy azért nem akarja teljesen akadálymentesíteni a 3-as metrót, mert elődje, Demszky Gábor sem tette meg a 2-es metró esetében. Szólt arról is, a főpolgármester állításával szemben egy sikeres népszavazásnak lesz valódi eredménye, a most tervezett részleges helyett ugyanis teljes értékű akadálymemtesítés valósulhat meg.
    Szabadai Viktor, a Liberálisok álláspontját ismertetve közölte, friss közvélemény-kutatásuk alapján a budapestiek 92 százaléka támogatja a teljes akadálymentesítést még akkor is, ha az többletköltségekkel jár.
    Csárdi Antal, az LMP fővárosi képviselője úgy fogalmazott, "nem szabad elhinni azt a bullshitet, hogy egy 330 milliárd forintos költségvetésben nem lehet - akár több évre nyúlóan - 20 milliárd forintos kötelezettségvállalást tenni".
    Galgóczi Péter, a Momentum Dabas járási országgyűlési képviselőjelöltje kerekesszékből szólva elmondta, az akadálymentesítés nem luxus beruházás, hanem olyan befektetés, ami segíthet csökkenteni a mozgássérültek körében 87 százalékos munkanélküliséget. Megjegyezte, az épületek akadálymentesítése mellett az is fontos lenne, hogy javuljon a kapcsolat a sérült és az ép testű emberek között.
    V. Naszály Máta, a Párbeszéd elnökségi tagja elfogadhatatlannak nevezte, hogy a főpolgármester szerinte még mindig nem érti, miért kell lehetővé tenni mindenkinek a szabad közlekedés lehetőségét.
    Horváth Csaba tájékoztatása alapján az aláírásgyűjtés részvevőinek március 6-ig 138 ezer szignót kell gyűjteniük a budapestiektől. Kérdésekre válaszolva megerősítette, a 3-as metró csak akkor lesz teljesen akadálymentes, ha azt mindenki külső segítség nélkül használhatja, ezt pedig kizárólag a liftek biztosítják.
MTI 2018. február 5.
RSS