Barion Pixel

Matolcsy felelni fog a devizahitelesek nyomorúságáért

2018.01.30.

matolcsy györgy

Matolcsy felelni fog a devizahitelesek nyomorúságáért

  A Fidesz a forint árfolyamának bedöntésével kezdte kormányzását. Bajnai 262 forintos euró-árfolyammal adta át a kormányzást; Varga, Szíjjártó és Kósa nyilatkozatai azonban napokon belül 290 forint fölé lökték. A forint innen még magához tért, ám Matolcsy a jegybank élén fokozatosan 310 forint/euró árfolyamig gyengítette, ahol 2014 óta szilárdan áll. Hivatalos indoklás szerint ez az oka a jó exporteredményeknek, ez azonban nem igaz: a magyar exportot eleve euróban üzletelő külföldi tulajdonú cégek termelik, őket a forint árfolyama nem érinti. Rossz viszont a magyar kis-és középvállalatoknak, mert megdrágítja számukra az importot; mindenekelőtt pedig rossz volt a devizahiteleseknek, akiknek tízezrével dőltek be a hiteleik, és akiknek a forintosítást is ezen az árfolyamon kellett elszenvedniük. A gyenge forint egyedül a Matolcsy vezette jegybanknak jó, amely ebből évi többszáz milliárdos nyereségre tesz szert, amit aztán ingatlanokba fektet. Kisemberek tízezreinek kellett elveszítenie kétszobás lakását ahhoz, hogy az MNB luxuspalotákat vásárolhasson. A Demokratikus Koalíció és a Szolidaritás a kormányváltás után újra normális szintre hozza a forint árfolyamát. A károsultak szervezeteivel egyeztetve kezelni fogja a helyzetet Matolcsynak pedig mennie kell, és nem bújhat el a felelősség, ha kell, a büntetőjogi felelősség elől sem.   Székely Sándor a Magyar Szolidaritás Mozgalom elnöke
RSS