Barion Pixel

Szakszervezetekkel egyeztetett a DK a munkavállalók érdekképviseletéről

2018.01.27.

maszsz

Szakszervezetekkel egyeztetett a DK a munkavállalók érdekképviseletéről

    Budapest, 2018. január 26., péntek (MTI) - A Demokratikus Koalíció támogatja a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) Fehér könyv a dolgozókért című dokumentumának ajánlásait, és ha kormányra kerül, azok közül minél többet megpróbál megvalósítani - közölte a párt elnöke.
    Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke és Nemes Gábor, a MASZSZ elnökségi tagja pénteken azt követően tartottak sajtótájékoztatót, hogy a párt és a szövetség vezetői a dokumentumról tárgyaltak.
    A politikus kijelentette, arra törekednek, hogy visszahelyezzék jogaikba a tisztességes munkát és a munkásembereket, ebben pedig legfőbb partnereik a szakszervezetek. A pártelnök alapvető célnak nevezte, hogy a tisztességes munkából tisztességesen meg lehessen élni és egyetlen munkavállaló se legyen kiszolgáltatva a munkaadók szeszélyeinek.
    Egyetértettek abban, hogy éveken keresztül az inflációt meghaladó mértékben kell emelni a béreket, a minimálbért legalább a létminimum szintjéig kell növelni, az pedig régi követelésük, hogy a közmunkások bére pedig érje el a minimálbért - közölte. Meg kell szüntetni a nők és a férfiak közötti bérkülönbséget - folytatta, hozzátéve, rugalmasabb nyugdíjrendszerre van szükség.
    Nemes Gábor, aki Budapest 13. egyéni választókerületében a DK színeiben indul a választáson, azt mondta, hogy az egyeztetés nem most kezdődött, mert az elmúlt években a munkavállalói oldal is érezte, hogy egyre kiszolgáltatottabbá vált. A DK lehetőséget kínált arra, hogy a munkavállalói érdekképviselet parlamenti helyhez juthasson - közölte.
    A sajtótájékoztató végén az újságírók Gyurcsány Ferencet Soros György előző napi, a davosi Világgazdasági Fórumon elmondott beszédéről kérdeztek. A sajtóbeszámolók szerint ennek során a magyar származású amerikai üzletember többek között arról beszélt, hogy Orbán Viktor megvásárolta az MSZP vezetőit és a feltörekvő kispártokban is megvannak a kémei.
    A pártelnök azt felelte, hogy a DK-ért, annak képviselőiért és vezetőiért "tűzbe tudom tenni a kezemet, tisztességes, megvásárolhatatlan emberek, tisztességes, megvásárolhatatlan párt". Ami az MSZP-t illeti, azt reméli, hogy Soros Györgynek ebben a kérdésben nincsen igaza - fogalmazott.
    Azt nagyon nehezen tudja elképzelni, hogy megalapozott lenne egy ilyen vád a Momentummal, a Párbeszéddel, az Együttel vagy a DK-val kapcsolatban - jelentette ki, hozzátéve: az említett pártokban nem is látott erre utaló nyomot. Aki viszont a diktatúrával ilyen módon együttműködik, az gyengíti a demokratákat, ami "főbenjáró bűn, és ekként is kell megítélni" - szögezte le.
    Sem az MSZP sem a DK elnökeként nem érezte, hogy aktuális pártjára pénzügyi nyomást gyakoroltak volna - mondta.
    "Megrázna" - felelte arra a többször is feltett kérdésre, hogy meglepné-e, ha valamelyik szocialista politikusról kiderülne, hogy együttműködik a Fidesszel.
    Gyurcsány Ferencet reagáltatták arra is, hogy a szocialisták volt miniszterelnök-jelöltje, Botka László korábban több párttársát kollaboránsnak, Molnár Zsoltot pedig árulónak nevezte. A DK-s politikus azt mondta, nem ismeri Molnár Zsolt kapcsolatát a Fidesszel, az viszont politikai, erkölcsi és nemzetbiztonsági szempontból "több, mint aggályos lenne", ha a nemzetbiztonsági bizottság elnöke "nem magyarázható, nem elfogadható kapcsolatot tart fent a diktatúra kormányának képviselőivel", ezért csak remélni tudja, hogy ezek a feltételezések és támadások megalapozatlanok - közölte.
MTI 2018. január 26
RSS