Barion Pixel

Orbán lánya és veje a magyar polgárok lábán áll

2018.01.22.

orbán ráhel és tiborc istván

Orbán lánya és veje a magyar polgárok lábán áll

Az OLAF, az EU csalás elleni hivatala ellenőrizte az Orbán Viktor vejének, Tiborcz Istvánnak egykori érdekeltségébe tartozó ELIOS nevű cég pénzügyeit. Molnár Csaba EP-képviselő, a Demokratikus Koalíció ügyvezető alelnöke több bejelentésben tájékoztatta az ügynökséget a céghez kötődő, közvilágítási pályázatokat érintő korrupciós ügyről, az érintett projektekkel kapcsolatos minőségi problémákról, amelyek eredményeként több városban leállt a közvilágítás, és arról, hogy hangfelvétel bizonyítja: az önkormányzatok a pályázat kiírása előtt egyeztettek az ELIOS-szal, így a tendereken tulajdonképpen csak a cég indulhatott. Az OLAF jelentésében megállapítja, hogy a szerződések odaítélésekor súlyos szabálytalanságok történtek, ezért a magyar ügyészségnek eljárás indítását, az Európai Bizottságnak pedig több mint 13 milliárd forint uniós támogatás megvonását javasolja. Ezúttal 1300 forintjába kerül minden egyes magyar polgárnak, hogy a kormányfő lánya és veje „saját lábán áll”. A szavazatukkal Orbán hatalmon maradását támogató határon túli magyarok természetesen e költségből sem veszik ki a részüket. A DK és a Szolidaritás követeli, hogy a kormány hozza nyilvánosságra az OLAF jelentését, Polt Péter pedig kivételesen ne tussolja el az ügyet. A kormányváltás után Orbán Viktornak erről a 13 milliárdról is számot kell adnia. DK Sajtóiroda
RSS