Barion Pixel

Patkány a műtőben – ne csak Balog, az egész kormány takarodjék!

2018.01.20.

patkány

Patkány a műtőben – ne csak Balog, az egész kormány takarodjék!

Egy hete nem használható a Péterfy kórház egyik műtője. Fertőtlenítik, mert ott műtét közben egy patkány bukkant föl.

A Demokratikus Koalíció és a Szolidaritás Mozgalom álláspontja szerint a patkány megjelenése a lezárt műtőben az ágazat olyan mértékű elhanyagoltságára utal, hogy aligha csodálható a kórházi fertőzések szélsőségesen magas aránya vagy az az egészségügyi statisztika, ami szerint évente egy kisvárosnyi beteg hal meg megfelelő ellátás hiányában. Világraszóló botrány, hogy az ország egyik legnagyobb kórházában nem csak a rekonstrukcióra, de a rágcsálóirtásra se jusson pénz, miközben a költségvetés csak a társasági adóból 135 milliárd forintot enged át egyetlen év alatt a sportegyesületeknek, a miniszterelnök futball-mániáját kiszolgálandó pedig egyetlen stadion fölépítése 190 milliárdot emészt föl. Túl vagyunk azonban azon, hogy mindezért Balog Zoltán egészségügyért felelős(?) miniszter lemondását követeljük. Kevesebbel, mint a kormány és a kormánytöbbség elzavarásával immár nem érhetjük be. dr. Oláh Lajos országgyűlési képviselő, DK
RSS