Barion Pixel

Ne vehessen részt a magyarországi választáson az, aki soha nem élt itt

2018.01.10.

Szavazás

Ne vehessen részt a magyarországi választáson az, aki soha nem élt itt

Budapest, 2018. január 10., szerda (MTI) - A Demokratikus Koalíció szerint a Fidesz szavazatvásárlásra használja azt a mintegy 30 milliárd forintnyi közpénzt, amit a kormány az év végén osztott szét határon túli szervezetek között.
A párt külügyi kabinetvezetője szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy a kormánypárt megpróbálja becsatornázni a saját politikai világába a határon túli magyar pártokat, akik pedig erre nem hajlandóak, azokat árulónak kiáltják ki. A Fidesz a határon túli magyarokból "egyfajta politikai prostituáltat" csinált azzal, hogy ezekkel a pénzekkel "megvásárolja" és bevonja őket a magyarországi politikai játszmákba - jelentette ki Ara-Kovács Attila.
Ugyanakkor azt mondta, igazságtalannak tartják, hogy a határon túli magyarok is szavazhatnak Magyarországon, de az állampolgársághoz való jog szerzett jog, ezért azt nem akarják visszavonni, de a szavazati jogot megszüntetnék.
MTI 2018. január 10.,
RSS