Barion Pixel

A Hadházy Ákos elleni nyomozás is a Fidesz politikai akciója

2018.01.06.

hadházy ákos

A Hadházy Ákos elleni nyomozás is a Fidesz politikai akciója

  Sajtóinformációk szerint kormányzati feljelentésre nyomozás indult Hadházy Ákos ellen, mert nyilvánosságra hozott egy, a “nemzeti konzultáció” kudarcát bizonyító hangfelvételt. A fideszes ügyészség most is azt csinálja, mint akár a Czeglédy-, akár a Sukoró-ügyben csinált: politikai utasításra ront az ellenzékre. A Demokratikus Koalíció szerint a Hadházy Ákos elleni nyomozás is fideszes politikai akció, amely az igazságszolgáltatást használja fel egy ellenzéki politikus megfélemlítésére és lejáratására. Bár emlékszünk, hogy a Fidesz egyik első politikai indíttatású koncepciós perében, a Sukoró-ügyben az LMP a Fidesz oldalára állt, rendíthetetlenül azt gondoljuk, hogy Orbán Magyarországán az ellenzéki pártok felelősséggel tartoznak egymásért. A DK kiáll Hadházy mellett, és elfogadhatatlannak tartja a hatalomhoz betegesen ragaszkodó Fidesz koncepciós eljárásait! Az ügyészséget megszálló, azzal bunkósbotként bánó Fidesznek, és a politikai megrendeléseket végrehajtó ügyészeknek a kormányváltás után az akkor már független igazságszolgáltatás előtt kell majd felelniük a tetteikért.   Gréczy Zsolt szóvivő DK
RSS