Barion Pixel

A V4 országok nevüket adják az Európa jövője konferencia botrányához?

2018.01.03.
Európa jövője konferencia
A V4 országok nevüket adják az Európa jövője konferencia botrányához?
Budapest, 2018. január 3., szerda (MTI) - A Demokratikus Koalíció (DK) azt kérdezi a többi visegrádi ország kormányától, hajlandóak-e a nevüket adni a január végén Budapesten megrendezendő Európa jövője című konferencia "botrányához" annak ismeretében, hogy a rendezvényen szélsőséges előadók is felszólalnak majd - mondta Vadai Ágnes, a párt alelnöke szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.
Az ellenzéki politikus közölte, pártja levélben keresi meg a másik három visegrádi ország kormányát, arra kérve őket, foglaljanak állást az ügyben.
Azt mondta, a konferenciát kiemelt tudományos, kulturális eseményeként reklámozza a magyar kormány, azon több képviselője is felszólal. A meghívott előadók listáját a kormány váratlanul hozzáférhetetlenné tette a nyilvánosság számára, ám a megismert listát a DK "gyalázatosnak, a demokrácia, az emberi jogok, a jogállam, és az Európában, a 2. világháború óta töretlenül érvényesülő antifasiszta és náciellenes hagyomány szempontjából elfogadhatatlannak tartja" - fogalmazott Vadai Ágnes.
Hivatkozott arra, hogy a konferencia honlapjáról "eltüntetett" program meghívott előadóként tüntette fel mások mellett Milo Yiannopoulost, aki "az amerikai alt-right nyíltan és provokatívan kisebbségellenes, antiszemita és náci allűröket alkalmazó képviselője, aki azonban a pedofíliával kapcsolatos pozitív hangnemű, és azt pártoló nyilatkozata miatt az amerikai legszélsőbb jobboldal számára is vállalhatatlanná vált". Szerinte a többi előadó sem okozhat nyugalmat, így például Götz Kubitschek sem, aki "magát fasisztaként jellemzi és a német neonáci mozgalom egyik közismert figurája", vagy Frank Furedi, aki a radikális szélsőbalról jutott el mára a szélsőjobbig.
MTI 2018. január 3.
RSS