Barion Pixel

Választási együttműködési megállapodást kötött a DK és a Magyar Szolidaritás Mozgalom

2017.12.09.
molnár csaba, székely sándor és gyurcsány ferenc
Választási együttműködési megállapodást kötött a DK és a Magyar Szolidaritás Mozgalom
Budapest, 2017. december 9., szombat (MTI) - Választási együttműködési megállapodást kötött a Demokratikus Koalíció (DK) és a Magyar Szolidaritás Mozgalom szombaton Budapesten. Az erről szóló megállapodást Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke és Székely Sándor, a Magyar Szolidaritás Mozgalom elnöke írta alá az ellenzéki párt összevont választókerületi elnöki és országos tanácsi ülésén.
Molnár Csaba, a DK ügyvezető alelnöke elmondta, hogy a Magyar Szolidaritás Mozgalom nem párt, hanem civil szervezet, ezért önállóan nem indulhatna az országgyűlési választásokon, de a DK biztosítja nekik a parlamenti képviselet lehetőségét, így a mozgalom a párt színeiben, egyéni és listás helyeken indulhat a jövő tavaszi választásokon.
Kiemelte, hogy a DK ezzel nem fejezte be az ellenzéki összefogásról szóló tárgyalásokat, hiszen a kormányváltáshoz minden demokratikus ellenzéki párt összefogására szükség van.
Gyurcsány Ferenc azt hangoztatta, hogy a demokratikus ellenzéki pártok programjában nincs olyan érdemi különbség, amely kizárná az összefogást, azonban kompromisszumok sokaságát kell megkötni. Ehhez pedig egy olyan vezetőt kell találni, aki a vitákat a végső, tisztességes egyezség képességével tudja majd rendezni - jelentette ki.
Elmondta, a választási rendszerben a győzelemhez az egyéni választókerületek megszerzése szükséges, ezért az egyéni jelöltekben meg kell állapodni. Ezek után azonban nem szabad összeveszni a közös listán és a közös miniszterelnök jelöltön, ezért a DK önálló listával indul az ő vezetésével - közölte a politikus. Megjegyezte, a DK-nak minden bizonnyal egyetlen pártként sikerül majd megsokszorozni a képviseletét a következő ciklusra.
A pártelnök úgy fogalmazott, nem ígérnek "paradicsomi állapotokat" 2018 áprilisától, mert tudják, hogy "iszonyatos" küzdelem lesz az országot rendbe tenni. Úgy vélte, nem kell csábítani a választókat, csak olyat szabad ígérni, amit teljesíteni is tudnak.
Világos, hogy mit képvisel a DK, aki rájuk szavaz, pontosan tudja, mit fog kapni, hiszen sohasem változtattak az álláspontjukon a legfontosabb ügyekben - hangsúlyozta, hozzátéve, hogy nem akarnak mindent kidobni, inkább korrigálni szeretnének.
Felrótta, hogy az igazán fontos kérdésekről - például a nyugdíjról, a szociális ügyekről, a gyerekek és a családok helyzetéről - nem lehet a kampányban beszélni, mert a miniszterelnök nem ad erre lehetőséget. Helyette Brüsszelt és Soros Györgyöt teszi ellenséggé, magát pedig "nemzetmentőként" tünteti fel.
Mindeközben pedig az emberek nem veszik észre, hogy Orbán Viktor irányítása alatt az ország tönkremegy, és elfelejtenek szabad polgárként élni - vélekedett Gyurcsány Ferenc.
Az alacsony támogatottsággal bíró pártokra utalva azt mondta, az országot építeni és vezetni kell, de aki nem tud építeni egy két százalékos pártot sem, az kérdés, hogyan fogja építeni az országot.
A választásokról szólva ismételten kijelentette, hogy azoknak kell dönteni Magyarország sorsáról, akik osztják a hétköznapok örömét és bánatát, akik soha nem éltek itt, azok ne szavazhassanak.
Székely Sándor elmondta, azt szeretnék, hogy a DK és a mozgalom szövetsége ne csak az országgyűlési választásokra koncentráljon, hanem majd a 2019-es önkormányzati és európai parlamenti választásokra is kiterjedjen.
Hangsúlyozta, a 2011-ben alapított párt célja megbuktatni a Fidesz-KDNP kormányt, legyőzni Orbán Viktort és megváltoztatni az országot. Azonban az egyik legnehezebb kampány előtt állnak, mert nemcsak az elmúlt évszázad egyik "legkárosabb kormányát" kell leváltani, hanem meg kell küzdeni az apátiával, a zűrzavaros ellenzéki belharcokkal és a médiával is - fogalmazott az elnök.
MTI 2017. december 9
RSS