Barion Pixel

A DK a bírák függetlensége mellett

2017.11.27.

handó tünde

A DK a bírák függetlensége mellett

Az igazságszolgáltatás kisajátítására tettkormányzati kísérlet során a bírósági igazgatást a korábbi választott testület helyett egyetlen személyre, az Országos Bírói Hivatal túlhatalommal fölruházott elnökére, a Fideszes Handó Tündére bízták. Az OBH elnökét ellenőrzendő a látszat kedvéért létrehozták a választott Országos Bírói Tanácsot is, Az OBT tagjává azonban nem választható olyan bíró, aki ellen fegyelmi eljárás indult. Handónak tehát a vele szemben kritikus bírák ellen elég volt fegyelmi eljárást indítani, hogy megválasztásukat megakadályozza.

A Demokratikus Koalíció a kormányváltás után természetesen helyreállítja a bírói függetlenséget. Addig is üdvözli és a jogállam föltámasztása felé tett lépésként értékeli, hogy a bírák megelégelték a fent leírt helyzetet. Egy büntetőbírót, aki beperelte az OBH elnökét, úgy értékelve, hogy az visszaél hatalmával, kollégái tapssal fogadtak, a Budapest Környéki Törvényszék elnöke pedig, akivel, mint egyik legfőbb kritikusával szemben Handó alkalmazta az említett trükköt, hogy ne indulhasson a közelgő választás során az OBT tagságért, az Alkotmánybírósághoz fordult, kérve az idézett passzus megsemmisítését. A választás eddigi menete során megerősödni látszik a bírói kar függetlenségi törekvése. A DK reméli, hogy a választás eredményeként fölálló új OBT képes és hajlandó lesz ezt a törekvést Handóval szemben érvényesíteni. DK sajtóiroda
RSS