Barion Pixel

Orvosvadász maffiák?

2017.11.22.

balog zoltán

Orvosvadász maffiák?

  Az Országgyűlés Népjóléti Bizottsága megtartotta Balog Zoltán éves meghallgatását. A miniszter sok mindent mondott, ami köszönő viszonyban sem volt a valósággal, ám amit az egészségügy talán legnagyobb gondjáról, az orvosok elvándorlásáról szólva kifejtett, az egyenesen ijesztő volt. Szerinte plusz családtámogatásokkal, mint amilyen a házassági adókedvezmény,itthon lehetne tartani a fiatalokat. Ám az első házasoknak mindössze két évig jár havi 5000 forint adókedvezmény – ez összesen 120 ezer forint. A miniszter tehát egy közepes képernyős LED-tévével akarja itthon tartani a fiatal orvosokat, amit azok három napi londoni bérükből megvehetnek. Még meghökkentőbb, hogy szerinte adott esetben akár „maffiamódszereket is bevetnek”, hogy az orvosokat külföldre csábítsák. A Demokratikus Koalíció ismeretei szerint az orvosok a hazaiakhoz képest csillagászati nagyságú fizetésekért és az összehasonlíthatatlanul jobb munkafeltételekért távoznak külföldre – nem hallottunk olyan esetről, hogy bármelyik orvosnak revolvert tartottak volna a halántékához, amiért nem akart külföldre szerződni. A DK a kormányváltás után bérük kezdetben 50, majd évente további 15-15 százalékos emelésével kívánja fékezni az egészségügyben dolgozók elvándorlását. Ha Balog szerint ezek maffiamódszerek, azt is vállaljuk. Gréczy Zsolt szóvivő DK
RSS