Barion Pixel

A kormány a jogerős bírói ítéletet sem akarja végrehajtani

2017.11.17.

lazar_janos_15

A kormány a jogerős bírói ítéletet sem akarja végrehajtani

Lázár János tegnap hatalmasat rúgott a Fidesz által már lerombolt jogállam maradványába. A Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítványnak juttatott tao-pénzek ügyében a Kúrián megszületett ítéletet kommentálva kijelentette, hogy az ítélkező bíró „nagyon haragszik a Fideszre”, azt sugallva, hogy az ítélet személyes bosszú a bíró részéről.

A Demokratikus Koalíció emlékeztet arra, hogy az ügy a kúriai ítéletet megelőzően két másik bírói fórumot is megjárt, ahol ugyanez az ítélet született. Lázár gyermeteg érveléséből tehát az következnék, hogy a Székesfehérvári Törvényszéken és a Fővárosi Ítélőtáblán is olyan bírák ítélkeznek a tao-pénzek ügyében, akik szintén nagyon haragszanak a Fideszre. A DK a miniszter szánalmas személyeskedését beismerésnek tekinti, hogy Orbán Viktor a jogerős bírói ítélet ellenére is meg kívánja őrizni féltve őrzött titkát a sportegyesületeknek juttatott 330 milliárd fölhasználásáról. Fölhívjuk az érintett sportvezetők figyelmét, hogy a DK kérte a jogerős ítéletek végrehajtását, egyúttal pedig közérdekű adattal való visszaélés miatt büntető följelentést tett az információt megtagadók ellen. Annak tehát, aki a kormányfő szándékának megfelelően továbbra is titkolózik, büntető eljárással kell szembenéznie. Ráczné Földi Judit elnökségi tag, DK
RSS