Barion Pixel

A DK a debreceni kiskörút építésének azonnali leállítását követeli

2015.04.23.
VargaZoltán_DebrecenA beruházás tervezett összegének fajlagos kilométerköltsége csaknem félmilliárddal több, mint az M4-es autópálya 3,8 milliárdja. A debreceni kiskörút második üteme építésének azonnali leállítása érdekében a Kormányzati Ellenőrzési Hivatalhoz (KEHI) és a nemzetgazdasági miniszterhez fordultak a Demokratikus Koalíció (DK) helyi önkormányzati képviselői. Varga Zoltán és Korcsog György csütörtökön, a helyszínen tartott sajtótájékoztatón elsősorban azt kifogásolták, hogy a beruházás tervezett összegének fajlagos kilométerköltsége 4,282 milliárd forint, csaknem félmilliárddal több, mint a drágának talált és leállított M4-es autópálya 3,8 milliárdos kilométerköltsége. Varga Zoltán emlékeztetett arra, hogy az M4-es autópálya építését a kormány a horribilis költségekre, valamint kartellezés gyanújára hivatkozva az elmúlt hetekben leállíttatta. Az épülő 29 kilométeres, 2-szer 2 sávos szakaszon egyebek mellett 9 felüljáró, 4 csomópont, 4 aluljáró, 22 úgynevezett műtárgy, 3 komplex pihenő, 416 méter ártéri, 756 méter Tisza-híd, 168 méter pályahíd és 9 ökológiai átjáró készült volna el. A debreceni 530 méteres útszakaszon nem épülnek ilyen vagy ehhez hasonló műtárgyak, a költsége – a beruházás kivitelezését elnyerő Duna Aszfalt ajánlata szerint – 2,141 milliárd forint – ismertette a képviselő, megjegyezve, hogy a debreceni beruházás a horribilis költségek miatti többszöri figyelmeztetéseik ellenére “Debrecen vezetőinek és a gazdasági kormányzat illetékes hatóságainak továbbra is teljes támogatását élvezi”. A DK-s politikusok ezért haladéktalanul a Kormányzati Ellenőrzési Hivatalhoz és közvetlenül a nemzetgazdasági miniszterhez fordulnak, hogy “az M4-es autópálya építésének leállításánál tapasztalt határozottsággal, azonnali hatállyal állítsák le a debreceni kiskörút 2. ütemének építését, és kezdeményezzék a beruházás teljes körű kivizsgálását”. Varga Zoltán és Korcsog György a sajtótájékoztató végén egy szalag kifeszítésével jelképesen lezárta a kivitelezési területet, abban a reményben, hogy ezt hamarosan hivatalosan is megteszik az illetékesek.   A Fidesz szerint a DK több milliárd forintos kárt akar okozni Debrecennek A Fidesz-KDNP önkormányzati frakciója szerint a DK képviselői több milliárd forintos kárt akarnak okozni Debrecennek – reagált a kormánypárti frakció a Demokratikus Koalíció két helyi képviselőjének csütörtöki bejelentésére, miszerint a debreceni kiskörút második üteme építésének azonnali leállítása érdekében a Kormányzati Ellenőrzési Hivatalhoz (KEHI) és a nemzetgazdasági miniszterhez fordulnak. “Varga Zoltán és Korcsog György mai bejelentésükkel több milliárd forintos kárt akarnak okozni városunknak. A beruházás megvalósításához Debrecen több mint bruttó 1,9 milliárd forint összegű támogatást kapott” – mutatott rá a Fidesz-KDNP önkormányzati frakciója. “Abban az esetben, ha a DK képviselőinek kívánsága érvényesül, a város elveszíti ezt a támogatási összeget és elveszíti az út megépítésének lehetőségét” – szögezte le a frakció közleménye. Tudatták: “szabályos és nyílt közbeszerzési eljárás eredményeként került sor a szerződés megkötésére”. Hozzátették: az eljárás eredményét senki nem vitatta és senki nem támadta meg, ráadásul “a két DK-s képviselő igennel szavazott a közgyűlésben a nyugati kiskörút második ütemének megvalósításához szükséges költségvetési fedezet biztosításának tárgyában”. “Határozottan visszautasítjuk azt a szándékolt károkozó magatartást, ami a DK politikusainak tevékenységét jellemzi. Visszautasítjuk, hogy bárki politikai haszonszerzés céljából tényleges kárt okozzon Debrecen városának és polgárainak” – zárul a kormánypárti frakció közleménye. forrás: gepnarancs.hu
RSS