Barion Pixel

A DK reakciója Semjén Zsolt tegnapi bejelentésére: Miközben itthon éheznek szociális juttatásokat adnak Orbánék a határon túlra

2017.11.11.

semjén zsolt és orbán viktor

A DK reakciója Semjén Zsolt tegnapi bejelentésére: Miközben itthon éheznek szociális juttatásokat adnak Orbánék a határon túlra

Semjén Zsolt bejelentette, hogy a jövő évtől kezdve a 42 ezer forinttal járó babakötvényt és a 62 ezer forinttal járó anyasági támogatást megkapják a határon túli magyarok is. Azt is hozzátette, hogy a demográfiai helyzet javítása érdekében mindent kiterjesszenek azokra, akiknek nincs magyarországi lakcíme. A Demokratikus Koalíció tiltakozik, hogy amíg Magyarországon gyermekek éheznek, és emberek telente saját lakásukban fagynak meg, addig a kormány szociális támogatásokat terjesszen ki a határon túlra. Négy és fél millió magyar ember él a szegénységi küszöb alatt, a kormánynak elsősorban az ő helyzetük javításával kellene törődnie. A magyarországi demográfiai helyzetre ráférne a javulás, de a Felvidéken, Erdélyben vagy a Vajdaságban születő gyermekek ennek a problémának a megoldásához nem járulnak hozzá, hiszen sem adót, sem járulékot nem itt fognak fizetni: ha netán elhagynák szülőföldjüket, akkor sem a Szlovákiától, Romániától leszakadt Magyarországra fognak költözni. A Fidesz folytatja a határon túli magyarok szavazatainak költségvetési forrásokból történő fölvásárlását. A DK fönntartja javaslatát: ne szavazhasson Magyarországon az, aki soha nem élt itt és nem viseli szavazata következményeit. Semjén bejelentése arra enged következtetni, hogy a gyest, a gyedet, a családi pótlékot és családtámogatási rendszer összes többi elemét is ki akarják terjeszteni határainkon túlra, ez pedig az államháztartás összeroppanását eredményezné. Vadai Ágnes alelnök, országgyűlési képviselő

DK
RSS