Barion Pixel

Taigetoszra a fogyatékkal élőkkel?

2017.11.08.

értelmi fogyatékos kislány

Taigetoszra a fogyatékkal élőkkel?

Elindult a fogyatékkal élők társadalmi integrációját megvalósítani hivatott program – Fidesz módra. A több száz fős intézményeket a számukra teljesebb élet lehetőségét kínáló 10-12 fős lakásotthonokkal váltják ki. Az integrációt támogató 80 milliárdos EU-forrás ellenére azonban csak az önkormányzatoktól ingyen kapott telkekre építkeznek. Az önkormányzatok persze az olcsó, központtól távoli területeket ajánlják föl, így ez többnyire a kitelepítéssel egyenértékű. A Demokratikus Koalíció tiltakozik a fogyatékkal élők száműzése ellen. Társadalmi integrációjukat az ilyen elhelyezés inkább gátolja, mint előmozdítja: akadályozott mozgásuk miatt az város határában elhelyezett kis intézmény börtönné válik számukra. Több figyelemre, ehhez több segítő szakemberre volna szükségük önállóbb életvitelükhöz – az ellátó személyzet létszámának bővítéséről viszont nincs szó. Ez persze érthető: az alkalmazottak fizetéséből lényegesen nehezebb lopni, mint az építkezésre szánt költségekből. A jövőre hivatalba lépő demokratikus kormánynak fordulatot kell elérnie a fogyatékkal élők ellátásában: olyan helyzetet kell teremteni, ahol a cél nem a nyilvánosság elől történő elrejtésük, hanem emberi jogaik tiszteletben tartása, számukra emberhez méltó életkörülmények biztosítása. Niedermüller Péter alelnök, DK
RSS