Barion Pixel

Közlemény: Az önkéntesek nem mentik meg az egészségügyet

2015.04.23.
László_Imre_drEgy, az Indexhez eljuttatott levél tanúsága szerint egy taxitársaságnál toboroznának önkéntes mentősöket. A saját szabadidejüket segítségnyújtásra felajánló taxisofőrök története igazi hétköznapi hősökről szól, az egészségügy és a mentőszolgálat szempontjából azonban katasztrofális helyzetről árulkodik. A kormány által 5 éve magára hagyott egészségügynek mára elengedhetetlenné vált az önkéntesek segítsége, ők azonban - laikus segítőként - nem jelenthetnek megoldást az ellátás egészére nézve. A mentők gépkocsivezetőit esetenként - csak és kizárólag gépkocsivezetői feladatkörben - talán még lehet taxisokkal pótolni, a mentőápolókat, mentőtiszteket és mentőorvosokat azonban nem. Ahogy persze a kórházakban a sebészeket sem fogják hentesek, az ápolókat sem fogják szociális munkások felváltani. A megoldás lehetősége annak a kormánynak a kezében van, amely hagyta több tíz milliárdos nagyságrendben eladósodni a kórházakat és amely semmi érdemlegeset nem tett az orvosok elvándorlásának a megállításáért. A Demokratikus Koalíció szerint a kormány hálával tartozik azoknak, akik akár önkéntes alapon, akár méltatlan fizetésért, de a mai napig működésben tartják az egészségügyet. A DK szerint csak tisztességes bérekkel és emberhez méltó munkakörülményekkel oldható meg az egészségügy helyzete, ehhez viszont további költségvetési forrásokra lenne szükség.  

Dr. László Imre A DK egészségügyi kabinetjének vezetője

RSS