Barion Pixel

A Fidesz miatt nem lesz népszavazás Erzsébetvárosban

2017.10.22.
bulinegyed erzsébetv

A Fidesz miatt nem lesz népszavazás Erzsébetvárosban

Az erzsébetvárosi Fidesz-frakció népszavazási kérdést nyújtott be a szórakozóhelyek nyitvatartásának korlátozásáról, amit a helyi választási bizottság jóváhagyott. A fővárosi kormányhivatal ugyancsak Fideszes kormánymegbízottjának kérdésemre kiadott szakvéleménye szerint viszont ez a népszavazás nem írható ki, mert egy 2013-as törvény kivette az önkormányzat hatásköréből a szórakozóhelyek nyitvatartásának szabályozását. A kormány tehát 2011-ben a társasházakat, két évvel később pedig az önkormányzatot fosztotta meg a szórakozóhelyekkel kapcsolatos döntési jogköröktől. Ha a jegyző és a jogvégzett alpolgármester erről nem tudott, akkor alkalmatlanok, ha tudtak róla, akkor tudatosan akadályozták, hogy a „bulinegyedként” emlegetett Belső-Erzsébetváros problémáinak kezeléséről népszavazás dönthessen. A Demokratikus Koalíció szerint olyan szabályozásra van szükség, ami a szórakozóhelyek turisztikai vonzerejének csökkentése nélkül újra élhetővé teszi a környéket Belső-Erzsébetváros polgárai számára. Ennek költségeit nem lehet a kerületre hárítani, miközben a bulinegyed adóbevételei a központi kasszát gyarapítják, ám a kormány elzárkózott kezdeményezésünk elől, hogy e célra több pénzt juttasson vissza a kerületnek. Sürgetjük, hogy a jegyző éljen jogkörével és a szabályszegő vendéglátóhelyeket zárassa be, a rendőrség pedig a vendégek körében szerezzen érvényt a rendelkezéseknek. dr. Oláh Lajos Országgyűlési képviselő, DK
RSS