Nagyhatalmi játszmák, prehidegháborús viszonyok, Izrael meg figyel és egyelőre nem aggódik.
Azt követően, hogy Washington mindenképpen pozitív áttörést kívánt elérni az Iránnal folyó, elsősorban a perzsa atomprogramról, illetve az azok miatt meghirdetett szankciókról szóló tárgyalásokon, s hogy ezzel teljesen újra pozícionálja magát a Közel-Keleten, Moszkva sem akar lemaradni. Ha Washington látványosan enged Teheránnak, úgy az oroszok is azt gondolják: feladhatják nyolc éve tartó vonakodásukat, s végre leszállíthatják Iránnak az S-300-as lég- és rakétavédelmi rendszerüket.
Ha ez megtörténik, „hidegháborús tömbösödés” indulhat be ismét a térségben. Márpedig az oroszok semmiképp sem akarják elszalasztani a lehetőséget, hogy beálljanak valamelyik tábor – a jelek szerint a feltörekvő középhatalomként viselkedő Irán és szövetségesei – mögé.
Ám az Egyesült Államok próbálkozásának, hogy kiegyezzen Iránnal és megtalálja vele az együttműködés formáit, épp az a célja, hogy kivonja a perzsa államot abból a konfliktusból, amely kifejezetten hidegháborús maradványként rögzült. Vlagyimir Putyin viszont éppen arra törekszik, hogy újrakonstruálja a szembenállást, s ezzel felértékelje országa nagyhatalmi szerepét.
Az S-300-asok leszállításának bejelentése persze Izraelben keltette a legnagyobb visszhangot annak ellenére, hogy az iráni agresszív előretörés már egy ideje nem is annyira a zsidó államot fenyegeti, mint inkább Irán arab szomszédságát, továbbá a törököket s részben a környéken szétszóratásban élő kurdokat. Ha Iránnak atomfegyvere lesz, elsősorban azok az államok láthatják annak kárát, amelyek nem tudják saját maguk számára hasonló fegyverekkel és erővel garantálni a térségi egyensúlyt. Izraelnek van atombombája – elemzések szerint számuk mára meghaladhatja a fél ezret –, Egyiptomnak, Szaúd-Arábiának, Törökországnak viszont nincsen.
Épp ezért Izraelnek van nagyobb mozgástere keresztezni az orosz-iráni fegyverüzletet. Benjamin Netanjahu április 14-én felhívta Vlagyimir Putyint, aki azzal érvelt: az S-300 kifejezetten védelmi fegyver, az Iránt esetlegesen támadó repülők, illetve interkontinentális rakéták lelövésére alkalmas, nem pedig támadásra. Ez persze épp úgy igaz, mint Netanjahu érvelése, miszerint az orosz védelmi rendszerrel Irán elejét veheti majd, hogy esetleg kívülről megsemmisítsék azokat a létesítményeket, amelyekben – a nemzetközi megállapodások ellenére – mégiscsak belefogna katonai nukleáris programjának a megvalósításába. Vagyis az S-300-as mégiscsak eszköze lehet más országok fenyegetésének, sőt megtámadásának.
Izrael arra is célzott, hogy ha a védelmi rendszert Teherán megkapja az oroszoktól, akkor ő maga részéről viszont úgy érzi majd, szabad kezet kap modern harci eszközök, fegyverek Ukrajnába szállítására. Ez az érv máris Moszkvát helyezte nyomás alá, mutatván, hogy a nagyhatalmi konfrontációs mechanizmus működésbe lépett. A Kreml erre kellő komolysággal reagált is.
Kérdés persze, mi a realitása annak, hogy az iráni hadsereg megkapja az orosz légvédelmi rendszert. Izraeli biztonsági szakértők rövidtávon ennek semmi esélyét nem látják, sőt szerintük középtávon is kétséges a rendszer üzembe helyezése, mivel egyelőre sem az oroszok, sem a perzsa állam nincsenek fölkészülve erre.
Oroszországnak nincs megfelelő számú S-300-asa, s bár Moszkva ígéretet tett Kínának, hogy nekik még az ennél is fejlettebb S-400-ast ad majd el, annak leszállítására
még kevesebb az esély. Az utóbbi időben – nem függetlenül a kiéleződő nemzetközi konfrontációktól – a Kreml arra kényszerült, hogy határai mentén megsokszorozza a légvédelmi megfigyelő és elhárítópontokat – ezeknek pedig S-300-asokra, sőt S-400-asokra van szükségük, méghozzá jelentős mennyiségben.
2012-ben, épp az esetleges iráni rakétatámadások elhárítására az Egyesült Államok – NATO-keretek között – megkezdte egy védelmi rendszer kiépítését. Ennek első pilléreként egy elfogó rendszer részeként új, a legmodernebb radarrendszert telepítették a törökországi Malatya közelébe. Oroszország, amely nem fogadta el az érveket, hogy az iráni rakétaveszély elhárítása indokolná a matalyai védelmi rendszer felállítását, S-300-asokat telepített, majd léptetett működésbe a Fekete-tenger északi partjainál, illetve az Észak-Kaukázusban.
Azt követően, hogy Washington bejelentette: az iráni támadással szembeni védelmi ernyő másik pilléreként Közép-Európában és/vagy a Baltikumban hasonló radarrendszerrel kívánja megvalósítani a korai figyelmeztetést támadás esetén, Moszkva K720 Iszkander (NATO-besorolásban SS-26 Stone9) típusú rövid hatósugarú ballisztikus nukleáris rakétákat, illetve a kilövésükhöz szükséges mobil eszközöket telepített Kalinyingrád, az egykori német Königsberg környékére. Ezek védelmére szintén nagyszámú S-300-ast állított ott működésbe.
Az orosz csapatok 2014. február végén megszállták a Krímet, így ott is azonnal megsokszorozódott az S-300-asok száma. Már eleve volt ott két üteg, amely Szevasztopolt, az addigi ukrán területen működő Fekete-tengeri Flotta bázisának légterét védte, de az oroszok szerint ez nem bizonyult elégségesnek.
Mindezek alapján Izraelben úgy gondolják, katonai szempontból egyelőre felesleges rettegni a rendszertől, mert azt képtelen lesz Moszkva abban a mennyiségben leszállítani, amennyit Irán a határain belül szeretne látni – ráadásul izraeli források szerint az iráni kezelő személyzet kiképzésével sincs minden rendben.
A szerző a DK elnökségi tagja
forrás:
Magyar Narancs
Nagyhatalmi játszmák, prehidegháborús viszonyok, Izrael meg figyel és egyelőre nem aggódik.
Azt követően, hogy Washington mindenképpen pozitív áttörést kívánt elérni az Iránnal folyó, elsősorban a perzsa atomprogramról, illetve az azok miatt meghirdetett szankciókról szóló tárgyalásokon, s hogy ezzel teljesen újra pozícionálja magát a Közel-Keleten, Moszkva sem akar lemaradni. Ha Washington látványosan enged Teheránnak, úgy az oroszok is azt gondolják: feladhatják nyolc éve tartó vonakodásukat, s végre leszállíthatják Iránnak az S-300-as lég- és rakétavédelmi rendszerüket.
Ha ez megtörténik, „hidegháborús tömbösödés” indulhat be ismét a térségben. Márpedig az oroszok semmiképp sem akarják elszalasztani a lehetőséget, hogy beálljanak valamelyik tábor – a jelek szerint a feltörekvő középhatalomként viselkedő Irán és szövetségesei – mögé.
Ám az Egyesült Államok próbálkozásának, hogy kiegyezzen Iránnal és megtalálja vele az együttműködés formáit, épp az a célja, hogy kivonja a perzsa államot abból a konfliktusból, amely kifejezetten hidegháborús maradványként rögzült. Vlagyimir Putyin viszont éppen arra törekszik, hogy újrakonstruálja a szembenállást, s ezzel felértékelje országa nagyhatalmi szerepét.
Az S-300-asok leszállításának bejelentése persze Izraelben keltette a legnagyobb visszhangot annak ellenére, hogy az iráni agresszív előretörés már egy ideje nem is annyira a zsidó államot fenyegeti, mint inkább Irán arab szomszédságát, továbbá a törököket s részben a környéken szétszóratásban élő kurdokat. Ha Iránnak atomfegyvere lesz, elsősorban azok az államok láthatják annak kárát, amelyek nem tudják saját maguk számára hasonló fegyverekkel és erővel garantálni a térségi egyensúlyt. Izraelnek van atombombája – elemzések szerint számuk mára meghaladhatja a fél ezret –, Egyiptomnak, Szaúd-Arábiának, Törökországnak viszont nincsen.
Épp ezért Izraelnek van nagyobb mozgástere keresztezni az orosz-iráni fegyverüzletet. Benjamin Netanjahu április 14-én felhívta Vlagyimir Putyint, aki azzal érvelt: az S-300 kifejezetten védelmi fegyver, az Iránt esetlegesen támadó repülők, illetve interkontinentális rakéták lelövésére alkalmas, nem pedig támadásra. Ez persze épp úgy igaz, mint Netanjahu érvelése, miszerint az orosz védelmi rendszerrel Irán elejét veheti majd, hogy esetleg kívülről megsemmisítsék azokat a létesítményeket, amelyekben – a nemzetközi megállapodások ellenére – mégiscsak belefogna katonai nukleáris programjának a megvalósításába. Vagyis az S-300-as mégiscsak eszköze lehet más országok fenyegetésének, sőt megtámadásának.
Izrael arra is célzott, hogy ha a védelmi rendszert Teherán megkapja az oroszoktól, akkor ő maga részéről viszont úgy érzi majd, szabad kezet kap modern harci eszközök, fegyverek Ukrajnába szállítására. Ez az érv máris Moszkvát helyezte nyomás alá, mutatván, hogy a nagyhatalmi konfrontációs mechanizmus működésbe lépett. A Kreml erre kellő komolysággal reagált is.
Kérdés persze, mi a realitása annak, hogy az iráni hadsereg megkapja az orosz légvédelmi rendszert. Izraeli biztonsági szakértők rövidtávon ennek semmi esélyét nem látják, sőt szerintük középtávon is kétséges a rendszer üzembe helyezése, mivel egyelőre sem az oroszok, sem a perzsa állam nincsenek fölkészülve erre.
Oroszországnak nincs megfelelő számú S-300-asa, s bár Moszkva ígéretet tett Kínának, hogy nekik még az ennél is fejlettebb S-400-ast ad majd el, annak leszállítására
még kevesebb az esély. Az utóbbi időben – nem függetlenül a kiéleződő nemzetközi konfrontációktól – a Kreml arra kényszerült, hogy határai mentén megsokszorozza a légvédelmi megfigyelő és elhárítópontokat – ezeknek pedig S-300-asokra, sőt S-400-asokra van szükségük, méghozzá jelentős mennyiségben.
2012-ben, épp az esetleges iráni rakétatámadások elhárítására az Egyesült Államok – NATO-keretek között – megkezdte egy védelmi rendszer kiépítését. Ennek első pilléreként egy elfogó rendszer részeként új, a legmodernebb radarrendszert telepítették a törökországi Malatya közelébe. Oroszország, amely nem fogadta el az érveket, hogy az iráni rakétaveszély elhárítása indokolná a matalyai védelmi rendszer felállítását, S-300-asokat telepített, majd léptetett működésbe a Fekete-tenger északi partjainál, illetve az Észak-Kaukázusban.
Azt követően, hogy Washington bejelentette: az iráni támadással szembeni védelmi ernyő másik pilléreként Közép-Európában és/vagy a Baltikumban hasonló radarrendszerrel kívánja megvalósítani a korai figyelmeztetést támadás esetén, Moszkva K720 Iszkander (NATO-besorolásban SS-26 Stone9) típusú rövid hatósugarú ballisztikus nukleáris rakétákat, illetve a kilövésükhöz szükséges mobil eszközöket telepített Kalinyingrád, az egykori német Königsberg környékére. Ezek védelmére szintén nagyszámú S-300-ast állított ott működésbe.
Az orosz csapatok 2014. február végén megszállták a Krímet, így ott is azonnal megsokszorozódott az S-300-asok száma. Már eleve volt ott két üteg, amely Szevasztopolt, az addigi ukrán területen működő Fekete-tengeri Flotta bázisának légterét védte, de az oroszok szerint ez nem bizonyult elégségesnek.
Mindezek alapján Izraelben úgy gondolják, katonai szempontból egyelőre felesleges rettegni a rendszertől, mert azt képtelen lesz Moszkva abban a mennyiségben leszállítani, amennyit Irán a határain belül szeretne látni – ráadásul izraeli források szerint az iráni kezelő személyzet kiképzésével sincs minden rendben.
A szerző a DK elnökségi tagja
forrás: Magyar Narancs
