Barion Pixel

Közlemény: Európa védelmét kérjük a roma diákok szegregációjával szemben

2015.04.22.
NiedermüllerPéter_Felszólalás_EPA Kúria mai ítélete a Huszár-telepi iskola ügyében ellentétes az első és másodfokú bíróság döntésével, az elmúlt évek következetes magyarországi jogi gyakorlatával és Emberi Jogok Európai Bíróságának számos ítéletével, amelyek kivétel nélkül jogszerűtlennek mondták ki a roma diákok elkülönített oktatását. Az ítélet indoklása a szülők a szabad iskolaválasztására hivatkozik, miközben csak aránytalan terhet vállalva vihetnék más intézménybe a gyermekiket.  Még aggasztóbb, hogy az indoklás szerint az iskola vallásos célja, "cigánypasztorizációs" jellege teszi jogszerűvé az elkülönítést. Ez az érvelés feltűnően hasonlít a perbe szégyenletes módon a szegregáció védelmében beavatkozó Balog Zoltán miniszter nézeteire. Ez a jogi döntés korlátlanul kihasználható kiskaput nyit a roma gyerekek vallási indokokra hivatkozó elkülönítésére és hátrányos helyzetbe hozására. A szegregáció azért elfogadhatatlan, mert kutatások bizonyítják, hogy az együttnevelés jobb esélyt jelent a diákok számára és az etnikai feszültségeket is csökkenti.  Az Európai Unió dokumentumai  sürgetik az iskolai szegregáció felszámolását, az Európai Bizottság már kötelességszegési eljárást is indított Csehország ebben az ügyben. Mivel a hazai jogszolgáltatás immár nem nyújt védelmet a roma diákoknak, a Bizottsághoz fordulok, hogy tegye meg a hátrányos megkülönböztetés gyakorlata ellen szükséges lépéseket.  

Niedermüller Péter EP képviselő, alelnök DK

RSS