Barion Pixel

Ferencváros önkormányzata a DK tiltakozása nyomán meghátrált

2017.10.13.

bácskai jános

Ferencváros önkormányzata a DK tiltakozása nyomán meghátrált

A Demokratikus Koalíció október 9-én közleményben tiltakozott a ferencvárosi önkormányzat törvénytelen eljárása ellen, amellyel az „Aszódi lakótelep” lakóira terhelte a közvilágítás és más olyan kommunális szolgáltatások költségeit, amelyeket jogszerűen a főváros, illetve Ferencváros önkormányzatának kellene fizetnie.

Két nappal később dr. Bácskai János polgármester bejelentette: immár maga is elismeri a súlyos mulasztást, és a megoldásra kész azonnal lépéseket tenni. Nem beszélt viszont arról, korábban miért nem volt füle a lakók többszöri panaszának meghallására, és miért csak azután intézkedik a törvénytelen helyzet megszüntetéséről, hogy a DK a nyilvánossághoz fordult. Ilyen a Fidesz és ilyen az ö valódi rezsipolitikája. A DK nem elégszik meg a törvénytelen helyzet megszüntetésével, ragaszkodik a múltban a lakókkal törvénytelenül kifizettetett milliók megtérítéséhez is. Ara-Kovács Attila a DK országos elnökségének tagja Bodnár Alex Szilveszter a DK 6-os választókerülete elnökségének tagja
RSS