Barion Pixel

Törvénytelennek tartja plakátjaik letakarását a DK EP-képviselője

2017.10.10.

letakart orbanvagyeuropa plakat

Törvénytelennek tartja plakátjaik letakarását a DK EP-képviselője

Budapest, 2017. október 10., kedd (MTI) - A Demokratikus Koalíció EP-képviselői bíróságon támadják meg azokat a kormányhivatali határozatokat, amelyek értelmében országszerte le kell takarni az "Orbán vagy Európa? Válassz!" feliratú plakátjaikat. Molnár Csaba keddi, budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta hogy a kormányhivatalok döntésükkel hivatali visszaéléseket követnek el. A politikus azzal érvelt, hogy plakátjaik nem esnek a "fideszes plakáttörvény" hatálya alá, mert azokat nem a DK, hanem két EP-képviselőjük rendelte meg és fizette ki. Véleménye szerint miután a megrendelő nem magyar költségvetésből finanszírozott szervezet, ezért nem vonatkozik rájuk a jogszabály. Az ügyvezető alelnök hangsúlyozta, szeretnék ha a bíróság nem csak a kormányhivatali határozatok törvénytelenséget állapítaná meg, de fel is függesztené azok végrehajtását. Molnár Csaba emellett azt üzente "a kormányhivatalokban ülő fideszes pártkatonáknak", hogy mivel semmibe vették a magyar törvényeket, ezért egy kormányváltás után tettükért bíróság előtt fognak felelni. Egy kérdésre válaszolva azt mondta, a DK és az MSZP vezetőinek előző napi tárgyalásán nem volt szó közös választási listáról vagy miniszterelnök-jelöltről, csak a 106 egyéni körzetről beszéltek. Hozzátette, hogy eddig csak MSZP-vel tárgyaltak, de később másokkal is tárgyalni fognak. MTI 2017. október 10., kedd 12:54
RSS