Barion Pixel

Ami Orbánnak közröhej, az a magyar adófizetőknek súlyos teher

2017.10.06.

civiltüntetés

Ami Orbánnak közröhej, az a magyar adófizetőknek súlyos teher

Orbán Viktor ma közröhejnek nevezte a civil szervezeteket támadó törvény miatt Magyarország ellen indított európai kötelezettségszegési eljárást. Ő persze könnyen nevet: míg az uniós támogatások ellopásából a Fidesz holdudvarába tartozó oligarchák gazdagszanak, addig a kötelezettségszegési eljárás nyomán fizetendő tekintélyes büntetés nem az ő, hanem a magyar adófizetők pénztárcáját terhelik. 

Az Európai Parlament keddi plenáris ülésén világossá vált, hogy a civil szervezetek helyzetét is gyökeresen eltérő szemszögből nézi az EU és a magyar kormány. Az EP állásfoglalása leszögezi, hogy „a civil társadalom központi szerepet tölt be a demokrácia támogatásában, a hatalmi ágak szétválasztásának biztosításában és az átláthatóság, az elszámoltathatóság és a jó kormányzás előmozdítása terén”, Orbán viszont nem lát mást a civil szférában, mint okvetetlenkedő, megregulázandó kibiceket, akik olyasmibe akarnak beleszólni, amihez semmi közük.  Ez persze nem véletlen, hiszen a fölsorolt európai értékeket a Nemzeti Együttműködés Rendszere puszta nyűgnek tekint. Épp ezért nem véletlen az sem, hogy az állásfoglalás megszavazásában a Fidesz 12 EP-képviselője közül csak 2 vett részt.  A Demokratikus Koalíció ebben a kérdésben sem Orbán, hanem Európa pártján áll. Molnár Csaba DK Európai Parlamenti képviselő, ügyvezető alelnök  
RSS